A bíró neve: Zétényi

• (A sztori kezdetét veszi!) – A vádlott, kérem, álljon fel! – szólította fel Zétényi bíró Ferit

A pufók bírón úgy feszült a talár, mintha egy kilenc hónapos kismama lett volna, aki nosztalgiából felpróbálja a tinédzserkori topját. Hurkái kilógtak az uniformisa alól, amit bár a pulpitus gondosan eltakart, ő akkor is feszengett miatta. Miközben többször körbetekintett a csordultig megtelt termen, zavartan húzogatta ruháját, hátha úgy bővebb lesz, de miután negyedik húzásra is visszasimult testéhez, inkább feladta a próbálkozást. Feri már állt. Állt, mint a cövek. Mi tagadás, ő is jó húsban volt. Egy egész mázsát plusz húsz kilót nyomott. Mikor felállt a vádlottak padjáról, a lendülettől az egész padsort – amin csak egyedül ült – hátrébb tolta, egyenesen neki a mögötte ülő, kíváncsi embertömegnek.

– Csendet, rendet a teremben! Nem engedem, hogy zavarja a tárgyalás menetét! Még egy rendbontás, és kivezettetem! – zúgott fel a bíró harsány hangja.

– Bocsásson meg, bíró úr! Alkati adottság – szabadkozott Feri – De hát ezt pont magának magyarázzam?

A bíró arca elvörösödött. Ekkor a jelenlévő hallgatóságból felállt egy meglehetősen vézna, kapafogú férfi.

– Erről eszembe jutott egy vicc – kezdte az ember, aki már mondandója közben fuldoklott a röhögéstől. – Azt mondja Jancsi Juliskának: Te, Juliska! Jössz dugni? Mire Juliska: Értem én a célzást!

– Kivezetni! Karóba húzni! – üvöltözött a bíró, miközben szemei már vérben forogtak.

A disznólkodót két rendőr kapta el a vállainál fogva, majd erőszakkal kicipelték a bíróság épületéből.

– Hé, fiúk! Hogy is tanultátok az akadémián? Sokkoló és vipera, így nem lesz nagy macera – kiabált Zétényi a rendőrök után. – De szép is volt annak idején, istenem! Kár, hogy a mai fiatalokból kiveszett a harci szellem! – jegyezte meg magának, nosztalgiába révedve.

– Elnézést, uram, de rátérhetnénk az ügyemre? – érdeklődött egész halkan, de mégis határozottan Feri.

– Ne merészeljen engem utasítani, mert kivezettetem! Maga Légrád Ferenc, stimmt?

– Igen.

– 34 éves, nőtlen. Stimmt?

– Igen.

– Kedvenc étele a pacal kovászos uborkával, de nem szereti, ha utóbbit zsömle között áztatják, mert úgy nem autentikus. Stimmt?

– Azt hiszem, bár már rég nem…

– Fogja be a száját, vagy kivezettetem!

– Igenis.

– Kedvenc itala a kóla, de csak az eredeti. A diétástóól fingik. Stimmt?

– Minden tisztelettel, böfögök!

Zétényi lehúzta nagy, karvaly orráról a szemüvegét, felhúzta a szemöldökét, majd az írnokhoz fordult.

– Kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy böfög – adta ki a bíró az ukászt.

– Fontos ez? – érdeklődött Feri.

– Ne merészeljen kételkedni, mert kivezettetem! – utasította rendre a vádlottat ismét. – Nos, mi a panasza? – érdeklődött Feritől kedvesen, egy fél pillanat alatt kezes báránnyá válva.

– Jelenleg gyomoridegem van, illetve fáj a hasam, ha ököllel beleverek egyet. De néha, ha ráharapok hamburgerevés közben a nyelvemre, akkor az is szokott fájni. Nem tudja ez mitől van?

– Húzzon gumit a nyelvére! Nem kell félni, nem veszi el az élvezetet az ízlelőbimbóitól. Ma már majdnem százszázalékos védelmet biztosít az elharapástól. Ráadásul már árulnak ízesítetteket is. Nekem a mentolos vált be. Tudja, az üde lehelet miatt.

– Azzal soha nem volt bajom – érkezett a válasz magabiztosan.

– Ne ellenkezzen, mert kivezettetem! – dühöngött a Zétényi ismét. – A kurva életbe! Úgy lecsapnám most a kalapácsot! Magyarországon miért nincs? Már ennyi örömöm sem lehet? – folytatta sopánkodva.

– Ezt is jegyezzem? – kérdezte a bírótól értetlenkedve a gépíró.

– Az írógép mióta tud beszélni? Húzzon maga is gumit a nyelvére! – utasította határozottan Zétényi az írnoknőt. – Ami magát illeti, hogy is volt ez a hasverés? – fordult vissza Ferihez.

– Tisztelt bíró úr, kalauz vagyok a MÁV kötelékében – kezdte a vádlott zavartan, végig a padlót bámulva, közben pedig az ujjait tördelve. – Egy átlagos szombati nap volt, amikor magasabb az utasszám is. Alig férnek fel a Piroskára.

– Kire? – lepődött meg Zétényi. – Ez új fejlemény. Zaklatás a vonaton. Érdekes – ekkorra már az állát simogatta. – Hány centi ez a Piroska nevezetű sértett? Az elkövetők nyilván törpék… Pardon! Kisnövésű személyek voltak. Azt mondta, alig fértek fel rá? – horkant fel reflektálva az elhangzottakra. – Micsoda pongyola megfogalmazás ez? Több tiszteletet a női nemnek! Hacsak nem egy útszéli volt. Te jó ég, az volt? Adózik egyáltalán, vagy egy újabb ügyet kell megnyitnom illegális prostitúció címén.

Feri ámult Zétényi szavain. Gyanakvóan végignézett a jelenlevőkön, hátha tapasztal rajtuk valami rendellenes arckifejezést vagy nonverbális jeleket, de mindenki csak fapofával ült a helyén, és szemmel láthatóan itta a bíró szavait.

– Figyel egyáltalán? – ordított rá Zétényi Ferire.

– Igen, bíró úr!

– Helyes, mert amennyiben nem, elkalandozott figyelem gyanúja miatt kivezettetem a teremből! Szóval. Ki is ez a bizonyos Piroska?

– A vonat, uram.

– A picsába! – dörmögött újra Zétényi, ezúttal gyrossal a kezében. – Imádom. Nem tudok neki ellenállni, de gyűlölöm, hogy mindig folyik belőle a szósz – bosszankodott miközben elkezdte nyalogatni a karját, amin csurdogált lefelé a csípős öntet.

Ferinek már kezdett zsibbadni a lába. Nem gondolta volna, hogy el sem jutnak a konkrét eset felvázolásáig tíz perc leforgása alatt.

– Fogja meg, a francba is! – adta parancsba a bíró az írnoknak, majd miközben az alkalmazott lelkesen pötyögte le az élőbeszédet, Zétényi a fejéhez vágta a pitát.

A bíró megköszörülte a torkát, hideg, üveges tekintettel a vádlottra pillantott, majd folytatta a tárgyalás vezényletét.

– Lehet, hogy inkompetens vagyok a témában, de ilyenkor nem szokott lenni egy védőügyvéd és egy ügyész is a tárgyalóteremben? – érdeklődött a bíró Feritől.

– Elviekben igen, de nekem valamiért nincs hivatalból kirendelt védőügyvédem.

– Hogy lehet? Ez elfogadhatatlan. És az ügyész? – rivallt rá az írnokra.

– Ü-ü-ügyész úr már úton van. Szólt, hogy k-késik egy kicsit – válaszolt a beosztott félénken.

– És mégis mi az istenért nem szólt erről, kedves Marika?

– Natália vagyok, uram.

– Részletkérdés. Szóval, az ügyész sacc per kábé mikor érkezik?

– Hozzák, bíró úr, de időbe telik. 83 évesen már nem hajlanak úgy a lábak. Valahogy a kocsiba is be kell tuszkolni.

A bíró hangosan felnevetett.

– Jó öreg Jani haver! Bezzeg régen nagy kujon volt, az öreg – állapította meg kuncogva Zétényi. – De akkor miért vagyunk még itt?

A gépíró vállat vont, Zétényi pedig hangosabban, mint addig bármikor, ismét felkiáltott.

– A tárgyalást elnapolom, mindenki menjen a dolgára! Ez parancs! Aki fél percen belül nem hagyja el a termet, engedetlenség vádjával kivezettetem!

Feri tátott szájjal nézett Zétényire, majd, mint egy zombi, elkullogott a tárgyalóteremből.

Folytatása következik!

Hegedűs Ádám Alex