Csámcsogások #1 – Csepűrágók rongyrázása

2025.08.24

E héttől Péternek hívják az ország főgonoszát, Rubint Réka állami kitüntetést kapott, Sulyok Tamás pedig tett egy kedves gesztust az oroszoknak. Most is van min csámcsogni. Nagy öröm azonban, hogy Hoffer Józsi visszatért, ám ezúttal nem a Barátok közt című napi sorozatba, hanem az augusztus 20-i tűzijáték narrátoraként. A karaktert egykor megformáló Körtvélyessy Zsolt színművész a Tűz és fények játéka elnevezésű évi közpénzdurrogtatás egyik közreműködője volt. A 21 órától látható show – a tavalyihoz hasonlóan – egy keresztény-konzervatív mesét vázolt fel, amolyan népokító jelleggel. A 2024-es performansz István király megkoronázásával ért véget, a mostani pedig ott vette fel a történet fonalát, ahol legutóbb abbahagyta. Hogy az István utáni időszak hogy kapcsolódik az államalapításhoz, azt senki ne kérdezze. Mindenesetre a kormánynak kapóra jött, hogy a következő uralkodót Péternek hívták, hiszen így bele lehetett fűzni a narratívába egy nagy adag aktuálpolitikát is.

"Az áruló Péter az idegenek seregével támadt ránk, majd egy aranyozott lándzsa képében átadta a német-római császárnak Magyarország királyságát, és hűbéresévé tette" – mormogta szentenciáját Tiborc panaszára emlékeztetve Körtvélyessy, aki akkor lett volna igazán autentikus, ha közben végig üvölt. A szöveg mindenesetre alkalmas lett volna rá, hogy felháborodva előadja. A narrátori pozíción Pápai Erika színésznővel osztozott.

Az emlegetett Péter Magyarország második uralkodója, Orseolo Péter volt, István király unokaöccse, aki két részletben is vezette az országot. Az ország az uralkodása idején a Német-Római Birodalom vazallus állama, azaz kiszolgálója lett. Második uralkodása a megvakításával, majd elűzésével ért véget. A hazai történelem egyik legutáltabb uralkodójaként tartják számon, ami számomra elég hihetetlen. Mi van az interregnum időszakának két királyával, a valóban idegen érdekeket szolgáló Vencellel és Ottóval? Na és Szapolyai Jánossal, aki nem vett részt a mohácsi csatában, ezzel Habsburg kézre adva az országot? Ezek szerint akkor a gyengeelméjű, uralkodásra teljesen alkalmatlan V. Ferdinánddal is minden rendben volt, ugye? A listát persze még hosszan lehetne folytatni.

Ha belegondolunk, hogy már az idei tűzijáték is inkább szólt István utódjáról, mint az államalapításról, ha minden évben tovább megyünk egy kicsivel a magyar történelemben, akkor 20 év múlva az augusztus 20-i tűzijáték narrációjának alapja akár a tévészékház 2006-os ostroma is lehet. Főszerepben természetesen az áruló Ferenccel. Vagy Klárával, ha ő akkor még aktuális lesz. Dobrev egyébként kijelentette, hogy addig nem kíváncsi a tűzijátékra, míg a kormány rendbe nem hozza a magyar egészségügyet. A kórházak felújításával és a megfelelő eszközök beszerzésének vágyával természetesen egyetértek, de fura a tűzijáték ignorálását pont a DK elnökének szájából hallani.

Nem szeretnék Gyurcsányozni – annál is inkább, mert már egyáltalán nem aktuális –, de ne feledjük, hogy 2006. augusztus 20-án a Gyurcsány-kormány olyannyira ragaszkodott a tűzijátékhoz, hogy az embertelen időjárás ellenére nem fújta le. Emlékszem, a nagymamám a fővárosban tartózkodott azon a napon, és mellette csavart ki egy fát a hatalmas erejű vihar. Többen meg is haltak, miközben a dörgéssel, villámlással és egy nagy adag esővel tarkított tűzijátékot otthagyva hazaindultak. Szép és jó, hogy Klára asszony most játssza az önérzetes hazafit, de egyáltalán nem áll jól neki. A kormány pedig csak szégyellheti magát a 2025-ös, értékelhetetlen ünnepi műsor után, amit már második éve tett tönkre, belekeverve a saját agymenéseit. A fényjáték egyenesen szánalmas és végtelenül giccses volt. Nem értem, mi értelme van kiegészíteni mindenféle bárgyúsággal a tűzijátékot. Nem kellene semmi rege meg planetáriumba való fénytrükk, csak a tűzijáték valami szép aláfestő zenével kísérve. Magyarország születésnapját ünnepeljük könyörgöm nem a Vidnyánszky-féle Nemzeti Színház szabadtéri előadását akarja a nép jelentős része csodálni, hanem a szolid, valamivel olcsóbb, meghitt tűzijátékot. Az idei fél órás produkció 3,6 milliárd forintba került, míg a közel egy hetes Szent István-napok 10,9 milliárd forintot vittek el az államkasszából. Pozitívum viszont, hogy a sok, Tóth Gabihoz hasonló csepűrágó énekes idén nem hallatta a hangját a fényjáték alatt.

Máshol viszont felütötték a fejüket. A nyalásvilágbajnokság egyik idei nagy nyertese Rubint Réka, akit Sulyok Tamás köztársasági elnök állami kitüntetésben részesített a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért. És a Schobert Norbival mi van? Szerintem az ura azért többet tett ezért az országért. Bármennyire is tenyérbe mászó és a hatalomhoz szivacsként dörgölőző figura lett az utóbbi években, vitathatatlan, hogy nem egy embert fogyasztott le az évek alatt, és a rendszerváltás utáni újkori "tévétorna" legjelentősebb képviselője is lett a kereskedelmi televízióknak köszönhetően. Igaz, hogy Réka "tömegeket mozgat meg", de tőle azért a nők között Béres Alexandra például sokkal jelentősebb a fitnesziparban.

A kép forrása: Origo
A kép forrása: Origo

Rubint Rékát persze azóta a TV2 és a Hír TV tejben-vajban füröszti. Miért is ne tenné? Egyivásúak, ugyanazt a szekértábort erősítik. A legszebb az egészben. hogy Réka azóta minden interjúban dicsekszik a díjával, és unásig ismétli, hogy gyerekkorában milyen kegyetlen és szekáló testneveléstanára volt, aki egyben kihozta belőle azt is, hogy fejlessze magát a sport terén. Az persze mélyen meghatotta, és el sem akarta hinni, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztertől vehette át a Magyar Ezüst Érdemrendkeresztet egy nappal a nemzeti ünnep előtti díjátadón.

Sulyok tüntette ki, de az ötlet valószínűleg nem tőle származott. Nem látom magam előtt feszes sportruciban, oldalfekvésben a szőnyegen a lábát emelgetni, miközben Rubint Réka fitneszóráját nézi a tévében. A köztársasági elnök azt csinálja, amit mondanak neki. Aki hű a hatalomhoz, az jutalomban részesül, és ezt a jutalmat – hiába tűnik úgy – nem Sulyok osztogatja. Bár kétségkívül vannak emberi gondolatai. A napokban például kiírta a Munkácsot ért orosz rakétatámadás okán a közösségi oldalára, hogy sajnálja a történteket, és együtt érez a sebesültekkel. Rövidesen viszont az "orosz" szó kikerült a posztjából. Valószínű, hogy nem azért törölte a szót, mert visszaolvasva az írását nem találta helyénvalónak, hanem leszóltak neki a Karmelitából a Sándor-palotába, hogy azért ne ilyen expliciten, Tomi.

A kép forrása: 444
A kép forrása: 444

Tette megbotránkoztatta a fél országot, köztük politikusokat és más közszereplőket is. A már emlegetett Dobrev Klára mellett Magyar Péter és Lilu is felháborodott a módosított poszton. Utóbbi nem újdonság, hiszen a kormányoldal minden egyes tettén nyilvánosan háborog, ha kell, ha nem.

Az augusztus 21-én éjszaka – pont a nemzeti ünnepnap után pár órával, egy magyarok által is lakott településen – lezajló támadást egyébként maga Orbán Viktor nevezte később orosz akciónak. Egyesek – élükön Kéri László politológussal – már spekulálnak, hogy Orbán esetleg leváltja Sulyokot a bakija miatt, és nem kizárt, hogy egyszer még belőle is köztársasági elnök válik. Kéri szerint ez egy tudatos akció volt Sulyok ellen annak reményében, hogy a későbbiekben lemondathassa, és egy esetleges kormányváltás esetén Orbán Viktort meg lehessen választani köztársasági elnöknek, ha már egyszer a miniszterelnöki tisztet elveszítheti.

Én ezt nem tartom túl valószínűnek, de valljuk be, ebben az országban bármi megtörténhet. Egyedül azt tartom kizártnak, hogy a miniszterelnöki tisztsége mellett töltse be az államfői posztot. Bár Kádár is volt anno első titkár és a Minisztertanács elnöke egyszerre – amik a köztársasági elnöki és a miniszterelnöki tisztségeknek feleltek meg –, Orbán ezt azért nem lépné meg, mert akkor már lemoshatatlan lenne róla a diktátor elnevezés, és még joggal is illetnék ezzel a jelzővel.

Csámcsogjunk együtt a jövő héten is.

Hegedűs Ádám Alex