A dzsungel könyve – kritika
Kalandozás a minimalista dzsungelben
Több mint két évtized után visszatért a közönségkedvenc musical a Szegedi Nemzeti Színházba. Dés László, Geszti Péter és Békés Pál sikerdarabja, A dzsungel könyve január 24-től látható a Nagyszínházban a szerzőkhöz méltó újszerű feldolgozásban, Widder Kristóf rendezésében.
Rudyard Kipling A dzsungel könyve című alkotása nem csupán egy egzotikus állatmesékből álló gyűjtemény, hanem egy mélyebb erkölcsi és filozófiai rétegeket hordozó mű, amely az ember és a természet kapcsolatát, a közösségbe való beilleszkedést és az egyén önazonosságának keresését vizsgálja. A történet középpontjában a kis Maugli áll, akit felváltva Krémer Máté, Daru-Endey Alexander és Nikolényi Regő alakít. Főszereplőnket a dzsungel farkasai nevelik fel, miközben a vadon törvényei között keresi a helyét – előbb az őserdőben, majd az emberi világban. Az előadásban Maugli (Krausz Gergő, Brezovszky Dániel György) felnőtt története kerül a fókuszba, nagyrészt őt láthatjuk.
Minimalista és modern látványvilág
Az érdekességek ott kezdődnek, hogy Sir Kán (Rédei Roland, Poroszlay Kristóf) bőrdzsekit, Bagira (Csorba Kata, Kovács Vanda) estélyit, Ká (Polák Ferenc) zöld színű latex öltönyt kapott a Szegedi Nemzeti Színház előadásában. A történet minimalista látványvilágban elevenedett meg Widder Kristóf rendezésében, a beszédes öltözetek a zsigerekre hatnak, de kell hozzá egyfajta nyitottság. Pető Kata jelmezei illeszkednek a mű stílusához: árnyalják, elmossák az emberek és az állatok közötti különbségeket, utalva ezzel a musical egyik slágerének címére és üzenetére: mindannyian Egy majomban őrlünk. Érthető az az áthallás is, hogy Mauglihoz hasonlóan a kamaszok rendszerint több szubkultúrába is "belekóstolnak" felcseperedésük során, mígnem felnőttként jó esetben lehorgonyoznak önmaguk vállalása mellett, legyen ez akár a harmincas éveikben. Ennek megfelelően a majmok a maguk szertelenségével a hip-hop, a deszkás közösség jellemző ruháit kapták. A farkasok jelmezének stílusa a rock and roll keveréke szűk farmerekkel, bakancsokkal, fekete sérókkal és farmerdzsekikkel. A keselyűkből a direkt félreszabott öltönyeikben a romlottság sugárzik. Bagira egyszerű, fekete bársony estélyi ruhát kapott, ami tükrözi a párducokra jellemző eleganciát és puhaságot. Sir Kán lángnyelvekkel ölelt bőrdzsekiben és bőrnadrágban volt, ez abszolút vitte a prímet, ő volt a fő motoros.
Kupás Anna díszlete a gyerekkori közösségek egyik fontos színterét, a játszóteret jeleníti meg, keverve az erdő képével. A díszletezés absztrakt, nem jelennek meg esőerdők, lógó indák, helyette asszociációkat kapunk, amit a gyerekek is könnyedén tudnak értelmezni. A kék és a zöld szín dominanciáját csupán egy hatalmas, több mint öt méter magas tűzpiros fa, egy szintén gigantikus és izzó piros csúszda töri meg. A padlón kanyargó folyó a kígyó testét idézi, a hátsó alagút Sir Kán szemét. Mivel a rendező egyben az előadás koreográfusa is, felettébb mozgalmas, táncokban bővelkedő zenés művet alkotott.
Túl egyszerű a felnőtt embernek
Rudyard Kipling nagy jelentőségű mesélő, hiszen A dzsungel könyve el- és befogadásról, hovatartozásról, családról, annak elvesztéséről, kiközösítésről és önmagunk megtalálásáról is szól. Ezek olyan fontos ügyei a társadalmunknak, amelyekről újra és újra beszélni kell, viszont ez magában az alkotásban mégsem érződik. Amit érzünk az a karakter kirekesztettsége és útkeresése, több mindent nem lehet belelátni a történetbe. Persze, azt fontos tudni, hogy a sztori egy mese, gyerekeknek íródott és magam körül is láttam, hogy sok ifjú, kamasz érdeklődve figyelte az előadást. Viszont a felnőtt nézőnek mélyebben, részletgazdagabban kell kommunikálni az említett érzéseket, hiszen így felszínesnek hat.
A musical országos, csaknem harminc éve töretlen népszerűsége a zeneszerző páros zsenialitásával magyarázható. Amit Dés László és Geszti Péter zeneileg hozzátett, az világszínvonalú. Geszti zseniális nyelvi leleményeit nagyon nehéz lenne idegen nyelvre átfordítani úgy, hogy annak értelme is legyen, de ha sikerülne, világszenzációvá válhatna a váratlan, pofátlan és humoros stílus. A zenéknek, legyen az: a Farkas vagyok, a Beindul a pofonofon és a Beszél a szél van egy olyan humora, ami kimondottan a felnőtteket célozza és jó kontrasztban áll a gyerekeknek szóló díszlettel.
Egy általános probléma, – amely beismerem teljesen egyéni hiányosságomból fakad, hogy nem néztem utána a történetnek. Márpedig alapvetően fontos, hogy a néző ismerje a karaktereket, a szereplőket, mert az előadás nem vesződik azok bemutatásával, ugyanis abból indul ki, hogy Maugli, Balu (Bánvölgyi Tamás, Cseh Antal), vagy éppen Sir Kán mindenkinek ismert. Nos, nekem nem volt az. Emiatt aztán az első felvonás alatt minden új szereplőnél a mellettem ülő édesanyámat kérdezgettem, hogy ez most kicsoda? Ő pedig egyből tudta a választ, így kimentett a szorult helyzetből. Megnyugodva láttam magam körül, hogy többen is hasonló cipőben jártak, vagyis a fiatalabb generáció az idősebbeket kérdezgette, hogy itt most ki látható.
A dzsungel könyvének idei előadásán érződik, hogy próbáltak újítani, valami minimalistát alkotni, ami mégis maradandó. Ez részben megvalósult, szórakoztató produkció lett, látványos táncokkal és koreográfiával, viszont a fura díszletekhez és az eleinte extravagáns jelmezekhez, – még egyszer megemlítve a szürreális motoros bőrkabátot Sir Kánon – nem kevés kompromisszum kell.
Szabó Máté