Csámcsogások #3 – Mindig ADÓdik valami probléma

Belenyúltam egy kaktuszba. Rögtön előtörtek belőlem a negatív gyerekkori emlékek abból az időből, amikor még bármerre nyúltam a szülői házban, mindig egy egzotikus kaktusszal találtam magam szembe. Akaratlanul is beférkőztek a bőröm alá a tüskéik, és kellemetlen érzéseket okoztak. Valahogy így vagyok ezzel most is, csak azóta kinőttem a házat, a kaktuszokat pedig felváltották a politikusok, akik csupán annyiban különböznek a szúrós növényektől, hogy tudnak beszélni.
Elmossa az adód a TISZA
Adókalkulátor. Az elmúlt két hét talán legtöbbször hallott szava volt a Kötcse mellett. Egy ismeretlen ember létrehozott egy tiszaado.hu domainnévvel ellátott weboldalt kifejezetten arra a célra, hogy aki kíváncsi rá, kiszámíthatja, mennyit kellene adóznia egy esetleges kormányváltás után. Sokáig csak egyetlen, egyébként szürreális számokat produkáló kalkulátor volt látható az oldalon, majd lassan kibővítették a TISZA állítólagosan kiszivárgott "papírfecnijével", ami a progresszív, jelen esetben a háromkulcsos adózás bevezetéséről szól. Emellett már a fideszes Kubatov Gábor Tarr Zoltánról, a TISZA alelnökéről összevágott videója is az oldalon díszeleg, ami azt sugallja, hogy a TISZA Pártban a többkulcsos adót szorgalmazzák. Magyarék reagálva a weboldalra, létrehozták a saját, elmondásuk szerint valós számokkal operáló verziójukat, ami a tiszapartado.hu nevet kapta, és a fideszes oldal dizájnja alapján készült el, egyfajta fricskát mutatva ezzel a kormány inkorrekt húzásának. Hasonló visszavágásra korábban is volt már példa. Akkor Magyar Péter a napraforgóföldről jelentkezett be, válaszul a Fidesz AI-videójára, melyben azt figurázták ki, hogy a TISZA elnöke gyomnak nézett egy napraforgót.
Magyar Péter többször is cáfolta az Index által nyilvánosságra hozott dokumentum hitelességét, sőt, egyenesen bejelentette, hogy mérsékelnék az áfát és az szja-t, valamint a köztehercsökkentésről is fogalmazott meg javaslatot a párt adóprogramjában. Ez mindenesetre még a jövő titka, hogy mindezt megvalósítják-e. A tejjel-mézzel folyó Kánaánban én nem hiszek, de remélhetőleg beváltja az ígéreteit, amennyiben megválasztják. Addig is, akinek a kedvenc nassolnivalója az ideg, annak hidegen tálalva rendelkezésére áll az oldal, ahol a nap 24 órájában feszenghet azon, hogy tud majd megélni 2026-tól.
Másfélmillió hosszú lépés Balatonőszöd és Kötcse közt
Magyar Péter a Fidesz politikai szezonnyitójának, a kötcsei piknik napjára, szeptember 7-ére szervezte meg saját rendezvényét Kötcse településen. Korán reggel felpattant és Balatonőszödről Kötcsére gyalogolt pár lelkes támogatójával. A két település között tíz kilométer az út, ami gyalog nagyjából két óra hossza. Az út megtétele közben a pártelnök Facebook-live-ban is bejelentkezett. Mint mondta, szimbolikusan szerette volna az úttal lezárni az elmúlt húsz évet. A két település Gyurcsány és Orbán jelképe lett az elmúlt évtizedekben. Bár utóbbinak még pluszban ott van Tusnádfürdő és Alcsútdoboz is, na meg persze az egész Balaton. Magyar szerint Balatonőszöd neve a hazugsággal, Kötcséé pedig a cinizmussal nőtt össze, ami vitathatatlanul egy pontos meglátás. A túra is egy jó ötlet volt, csak azt sajnálom, hogy Dobrev Klárával nem futott össze. A Dobrev Klára Párt – rövidítve DK – nagyasszonya Kötcsén is otthon érzi magát, ugyanis van egy aranyos kis nyaralója a falu közelében, ahonnan két évvel ezelőtt pont a piknik napján indult útnak a kalocsai Paprikafesztiválra, ügyelve arra, hogy látványosan elhaladjon a kötcsei rendezvénynek helyet adó Dobozy-kúria előtt. Elképzelem a szituációt, ahogy a program reggelén hirtelen bevág az autójával a gyalogló Magyar elé, majd számonkéri, hogy miért foglalkozik még mindig az őszödi beszéddel. Ezután a Tisza elnöke kék fideszesnek nevezi, és felszólítja, hogy tűnjön el a közéletből. Szóváltásba keverednek, végül pedig Magyar Péter rendőrt hív Dobrevre, aki véletlenül ismét a kalocsai Paprikafesztiválra igyekszik, méghozzá úgy, hogy az csak két hét múlva lesz esedékes.

Ilyen atrocitás szerencsére nem történt. Még a szélsőjobbos keménylegények sem álltak az útjába, pedig ma is dögmeleg volt, szinte sivatag tombolhatott Kötcsén is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy rengeteg kaktusz termett hirtelen a község utcáin.
A TISZA rendezvénye kora délutánig lezajlott, mindenféle tagfrissítéssel és forradalmi beszéddel körítve, így megtartva a saját politikai évadnyitóját. Még a Tavaszi szél vizet áraszt is felcsendült a programon. Mint ahogy az a párt eddigi rendezvényei esetében is megszokott volt, ezt is élőben közvetítették az online térben, amire a Fidesz megrettenve reagált, és szintén élőben jelentkeztek be a kötcsei piknikről, most először a rendezvény története óta. A kormány úgy gondolja, Magyar Péter provokált azzal, hogy ugyanarra a településre hívta össze a szavazóit, mint ahol ők tanyáznak időtlen idők óta.
Folyamatos provokáció kérdésekkel
Menczer Tamás, akinél visszataszítóbb kaktuszt nem ismerek, kegyeskedett lealacsonyodni a független sajtó képviselőihez, és interjút adni nekik Kötcsén. A pökhendi kommunikációs igazgatónak már kommunikálni is derogál. Úgy tűnik, jobban szereti, ha a pénzéért csupán habzó szájjal fröcskölődnie kell és egy gyermekotthon előtt megrendelésre szidalmazni a legerősebb ellenzéki párt elnökét. Gúnyosan megjegyezte a pártja holdudvarán kívül eső újságíróknak, hogy mivel "vajszíve" van, kivételesen ad nekik interjút. Gyomorforgató volt a helyzet, sőt mondhatni, tragikomikus. Állandóan ekézte a kérdezőket és megkérdőjelezte a hitelességüket is. Az ATV riporterén például azt kérte számon, hogy miért nem vonta kérdőre Rónai Egon az Egyenes beszéd című műsorukban Magyar Pétert az adótervezetével kapcsolatban. Azt a tévécsatornát rója meg, ami az egyetlen jelenleg az országban, ahova párthovatartozástól függetlenül megjelennek politikusok, többek közt Lázár János is, aki nemrégiben elmesélte a csatornán, hogy a MÁV jelenlegi állapota a Gyurcsány-kormányhoz vezethető vissza. Elmondta, mert elmondhatta. Tök mindegy, hogy ez csak hablaty, megengedték neki, hogy kinyilvánítsa a véleményét e kérdéskörben. Az M1 viszont csak a választások előtt enged be pár ellenzéki politikust a stúdióikba, ezzel megteremtve a demokratikus közszolgálati televízió illúzióját.
Menczernek az ellopott magánnyugdíjak kérdése smafu, arról pedig, hogy Orbán magánrepülővel érkezett meg Dublinból Budapestre szombat éjjel, még csak nem is hallott. Biztos nem követi a focit. Honnan is tudhatná ugye, hogy magyar–ír focimeccs volt az Egyesült Királyságban. Köztudott, hogy a Fideszben a miniszterelnökön kívül mindenki gyűlöli a futballt. A köztévén különösképp. Németh Balázs sem pattant fel a Híradó vezetése közben pár éve, hogy kimenjen drukkolni egy mérkőzésre. Nem történt ilyen, ebben biztos vagyok, különben mindenki emlékezne rá. Ahogy arra is emlékezni fog mindenki, aki látta, hogy nevetik ki Menczer Tamást a nyilatkozata közben a háta mögött megálló, kíváncsi kerékpározók.
Menczer szerencsére meglépte. Megküzdött a fake news-gyártó csürhével, mint Herkules a nemeai oroszlánnal, majd sietett, hogy Orbán beszédét meghallgassa, és együtt ünnepeljék a nemzeti hőst, a kötcsei Supermant, Kapu Tibort.
Hegedűs Ádám Alex