Csupasz pisztoly – Kritika

Csupasz pisztoly alsógatyában

Hamar tele lett a puttonyom az új Csupasz pisztoly filmmel, annak ellenére, hogy számomra az utóbbi évek egyik legjobban várt produkciója volt. Ki merem jelenteni, hogy így még nem csalódtam egy filmben sem. Az eredeti Leslie Nielsen-trilógia számomra a konstans röhögőgörcsöt jelenti a mai napig is, így naivan azt gondoltam, az új verzió esetében is arra számíthatok, hogy fuldokolni fogok a nevetéstől. Ehelyett azonban szinte a film elejétől a végéig feszengve ültem a fotelban – minthogy otthon néztem meg –, és néha-néha, mint egy demens öregasszony, kiabáltam a főhőst játszó Liam Neeson-nak, hogy hagyja már abba az aktuális szövegelését, mert olyannyira kínos, hogy még a tévé képernyője is kiég tőle.

A történet a pongyolaság élő példája. Az ifjabb Drebin hadnagyot (Liam Neeson) a dekoratív Beth Davenport (Pamela Anderson) megbízza az öccse meggyilkolásának kinyomozásával, a szálak pedig egy szoftvercéghez vezetnek, ahol az aktuális főgenyóról, Richard Cane-ről (Danny Huston) már messziről látszik, hogy ő tette el láb alól a főhősnő testvérét. Persze az elcsépelt szerelmi háromszög itt sem maradhat ki. A főgonosz Beth után lohol, aki a nyomozás érdekében belemegy a játékba, közben pedig Drebin hadnaggyal éli meg a szexuális vágyait.

A Csupasz pisztolyt sosem a sztorijáért szerettük, hanem azért a tömérdek abszurd momentumért, amit magában foglal. Sosem felejtem el az első részből azt a jelenetet, amikor Drebin egy szobor letört fütykösével beesik egy társasház ablakán, és megrémiszt egy nőt a kezében ragadt testrésszel. Percekig nem kaptam levegőt, és ehhez bizony nemcsak az írók, de Leslie Nielsen is hozzájárult, akire csak rá kellett nézni, és már az arcmimikái rögtön kiterítettek. Neeson-ban ez nincs meg. Nem azért, mert tízből kilenc embernek az Elrabolva ugrik be róla, hanem mert a vígjáték műfajával egyszerűen nem rezonál. Talán az egyetlen hiteles jelenete az volt – amit már az előzetesben is jó előre ellőttek –, amikor a bankrablás közben megvillantja a szoknyáját. Akkor valami kis kópéság kirajzolódott az arcán, de aztán ez a maradék hetven percben egyszer sem köszönt vissza.

Az eredeti, 1988 és 1994 között készült Csupasz pisztoly filmek a Nagyon különleges ügyosztály című 1982-es, hatrészes minisorozaton alapulnak, amely Frank Drebin felügyelő szürreális nyomozásait mutatja be. A filmekben csupán Leslie Nielsen tér vissza a karakteréhez, a többi szereplőt más színészek alakítják. A sorozatot Magyarországon 1984-től vetítette óriási népszerűséggel a Magyar Televízió. Nielsen magyar hangja a sorozatban Sinkovits Imre, míg a filmekben Sztankay István és Sinkó László volt.

A klasszikus trilógia legnagyobb erőssége a már említett abszurditás volt. Hiába nézted meg már tizedik alkalommal a filmeket, akkor is fel tudtál fedezni benne addig észre nem vett poénokat. Egyfajta Hol van Wally?-ként funkcionált a tévé képernyője, amikor a Csupasz pisztoly filmek voltak műsoron. A képernyő minden egyes sarkát kémlelned kellett, hogy egy-egy rejtett poént megtalálj, főleg a rendőrségi helyszínelések perceiben. Különösen a második rész volt ebben zseniális. Holttest alakú lyuk az ablakon, kilyukadt nadrágban a plafonról lelógó férfi a képernyő jobb felső sarkában, és még sorolhatnám. Mondjuk nekem abban a részben Priscilla Presley harmadik keze viszi a pálmát. Drebin megakadályozván, hogy felpofozza, lefogja mindkét kezét, mire egy, a semmiből feltűnő harmadikkal sikerül taslit adnia neki. Voltam vagy nyolcéves, és a kép örökre beleégett a retinámba. Presley egyébként feltűnik a rebootban is pár másodperc erejéig, amikor a fiát, ifjabb Drebint nézi a tévében, ahogy az akarata ellenére élőben meztelenkedik.

A 2025-ös rebootban ezek az abszurdok nem ütnek akkorát. A rabosítási fotózás közbeni lobogó haj engem legalábbis nem tudott annyira felvillanyozni, pedig értettem, hogy a modellfotózással hozzák párhuzamba, de számomra egyáltalán nem volt vicces. Egy arcizmom nem rándult meg. Ellenben az elképzelt hóemberes jelenet a film egyetlen értékelhető része lett. Zseniális húzás volt arra felépíteni egy poént – még úgy is, hogy relatíve sok időt vett el a játékidőből –, hogy Jack Frost, a hóember a klasszikus mese szerint egy kedves és barátságos figura, viszont a 90-es években készült azonos című horrorfilmben egy vérengző gyilkos. Neeson és Anderson össze is barátkozik vele ebben a rávesztegetett néhány percben, majd a végén már meg akarja őket ölni. Ezen bevallom, jót röhögtem, viszont valószínűleg, ha nem ismerem a poén forrását, ez az értékelhető geg is belesikkadt volna a középszerűségbe, ahogy az idei Csupasz pisztoly többi jelenete. Középszerű, csupán néhány arcizmot összerándító pillanatok voltak a Drebin és Beth közti konyhás jelenetek a kutyával. Miközben a bérgyilkos figyeli őket a távolból infrakamerával, úgy tűnik, mintha éppen hármasban szeretkeznének a kutyával. Az a baj, hogy az Austin Powers – Aranyszerszámban ezt már ellőtték anno Powers és Kicsi Én között a függöny mögötti jelenetnél. Igaz, nem ma volt, de ikonikus képsorrá vált.

A karakterek eléggé egysíkúra sikeredtek. Abban nagyjából kimerül a személyiségük, hogy jó páran az eredeti részek figuráinak gyerekei. Még az amerikai futballista és színész O.J. Simpson által játszott Nordberg karakterének a fia is rendőr lett. Persze Simpsont magát még halála után is lejáratták a filmben. Van egy jelenet, amikor az utódok a szüleik képe előtt sírnak. A Drebint játszó Leslie Nielsen, az Ed Hocken kapitányt alakító George Kennedy és O.J. Simpson képét is felfüggesztették a falra. Egyedül Nordbeg fia nem gyászol, sőt, egyenesen megrázza a fejét az apja képét nézve, ezzel jelezve, hogy nem érdemli meg a siratást. Mint ismeretes, O.J. Simpson megölte a volt feleségét és annak barátját, majd hosszas huzavona után börtönbe került. Nyilván disszonáns lett volna pozitív fényben feltüntetni a filmben, pedig mesterien játszotta annak idején a szerepét. Kár érte.

A magyar szöveg próbált javítani az eredetin, de az az igazság, hogy inkább rontott rajta. Amikor Drebin és Cane az A part alatt című gyerekdal mintájára kezdenek el a legnagyobb természetességgel obszcén módon beszélgetni, nemhogy nem vicces, hanem egyenesen hányingert keltő. Minden egyes másodpercében azt vártam, mikor fejezik már be. Hasonló jelenet volt, amikor a "testvér" szóval poénkodtak. Jaj, de nagyon humoros, hogy a halott testvérnek a vére mindent belepett. És ezt ecsetelték egy percen keresztül. Már elsőre sem volt vicces, de ahogy ezen lovagolnak, az már vérciki. Ismét Csernák János lett Liam Neeson hangja, pedig le mertem volna fogadni, hogy a nagy sértődése után nem vállalja többé a színész szinkronizálását. Legutóbb, amikor megszólaltatta volna, el sem kezdte a munkát, mert keveselte a fizettséget. Pamela Andersont Sajgál Erika szinkronizálta. Ennek fényében olyan jó lett volna, ha Neeson Kovács Istvánt kapja, hiszen ő Sajgál férje. Ráadásul többek közt a Star Wars-ban is bebizonyította már, hogy hiteles Neeson tud lenni. A slussz poén, hogy Neeson és Anderson a forgatás közben össze is jöttek a valóságban is. Ami Pamelát illetti, vele kapcsolatban azt érzem, hogy a mai napig a Baywatch-ból él. Már a Borat-ba is ennek apropóján került bele. Balogh Erika, a szinte állandó magyar hangja fura módon ezúttal nekem nem hiányzott. Az idősödő, asszonyos Anderson valahogy jobban működött az egyébként Baloghnál fiatalabb Sajgál Erika hangjával, és erre a szinkronrendező, Tabák Kata is nagyon jól ráérzett.

Nem mehetünk el természetesen az eredeti alkotógárda mellett sem. Akiva Schaffer rendező kezéből konkrétan kifolyt a film, ráadásul az operatőri munka is lapos és fantáziátlan volt a klasszikus részekhez képest. Említésre méltó a producer, Seth MacFarlane, aki bár számomra is egy élő legenda, ebbe a filmbe belefulladt. Annak ellenére, hogy a Family Guy atyja nem épp a finomkodásáról híres, ez a film eléggé PC-barát lett. Emlékszem, anno Nielsen köntörfalazás nélkül kimondta a buzi barát szókapcsolatot, valamint a szereplők bőrszénéből is képesek voltak viccet csinálni. Az új verzióban még a rendőrfőnök is színes bőrű, ráadásul nő. Az egyetlen "humorforrás" pedig a folyton alvó férje, ami inkább volt szánalmas és ötlettelen, mint vicces.

A legendás rendőrautós, szürreális kocsikázás is csak a vége főcímben jelent meg, de az is olyan harmatgyenge volt, hogy ennél több szót nem is érdemes pazarolni rá még azzal együtt sem, hogy legalább a klasszikus betétdalát meghagyták a képsorok alatt.

Bátran állíthatom, hogy a 2025-ös Csupasz pisztoly csupán arra volt jó, hogy 85 percet elvegyen az életemből. Na jó, inkább csak 75-öt, mert legalább 10 perc azért élvezhető volt belőle, ha több nem is. Ajánlani semmiképp nem tudom, viszont nosztalgia, vagy épp összehasonlítás gyanánt javaslom, hogy nézzék meg a műfaj kedvelői a klasszikus trilógiát, akár sokadszorra is, mert valószínűleg még mindig jobb szórakozást nyújt, mint az elfuserált folytatása.

Hegedűs Ádám Alex