Egy olasz DJ levele önmagához és hozzánk
Szegeden az elmúlt egy évben valóságos kincsvadászattá váltak számomra a könyvvásárok. Pár száz forintért sikerült olyan izgalmas címeket beszereznem, hogy jó eséllyel a következő néhány évre megvan az olvasnivalóm. A József Attila Tanulmányi és Információs Központban és a Szent-Györgyi Albert Agórában is megfordultam már, és mindig találtam valamit, ami hazajött velem. Így került hozzám pár hónapja mindössze 200 forintért Fabio Volo Járok egyet című könyve is, ami egy olasz újságíró kissé önéletrajzi ihletésű regénye egy fiatal DJ-ről.
Fabio Volo 1972-ben született az olaszországi Calcinate városában. Sokoldalú alkotó. Egyszerre író, újságíró, színész, rádiós és televíziós műsorvezető, sőt még filozófus és dobos is. Újságíróként külön öröm volt számomra, hogy egy szakmabelitől olvashatok, ráadásul egy olyan szerzőtől, aki nemcsak ír, de aktív szereplője is az olasz médiának. Magyarországon talán kevésbé ismert, épp ezért is örültem, amikor rábukkantam a könyvvásáron.
A Járok egyet története első ránézésre egyszerű, néhol mégis meglepően mély. A 28 éves főszereplő, Nico levelet ír a 33 éves énjének. A regény gyakorlatilag ebből a szokatlan elmesélésből építkezik. Nico saját történeteit, élményeit osztja meg, a jelen és a múlt határán egyensúlyozva, miközben önmagát próbálja jobban megérteni. A szöveg személyes hangvétele miatt könnyen úgy érezhetjük, mintha Fabio Volo a saját élményeit osztaná meg.
Ha valaki abban reménykedik, hogy a könyv bepillantást enged az olasz médiavilág vagy az újságírás kulisszái mögé, annak csalódnia kell. A szerző nem szakmai memoárt ír, sokkal inkább egy érzékeny, néhol önironikus önfeltárást, ami az emberi kapcsolatokra, a felnövésre és az identitáskeresésre fókuszál. A történet az ezredforduló elején, illetve az 1990-es években játszódik, ami külön hangulattal ruházza fel. Olyan világában járunk, ahol még nincs közösségi média vagy okostelefon, de ennek ellenére az emberi kapcsolatok és viselkedések hasonlítanak a ma ismert viszonyainkra.
A regény Olaszországban már 2001-ben megjelent, hozzánk viszont csak 2013-ban jutott el magyar nyelven. Ennek ellenére a Járok egyet ma is meglepően aktuális. Nico útkeresése, félelmei, halogatásai, a kötődés és szabadság közti billegése olyan problémák, amikkel most is sok fiatal felnőtt küzd. Volo könnyed stílusban ír komoly dolgokról, egyszerre nevettet és szorongatja meg az olvasó torkát.
A regény elég szókimondó. Az egyik fejezet például kizárólag arról szól, hogyan fedezte fel a főszereplő tinédzserként az önkielégítés élményét, és milyen változatos módokon, helyszíneken hódolt ennek. Ugyanez elmondható a szexuális életének bemutatásáról is. Nincsenek tabuk, Nico sokszor nagyon részletesen írja le az aktusokat, amelyeket átélt. Akit ez a fajta nyíltság zavar, az jobb, ha messziről kerüli az alkotást.
Őszintén szólva, vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. A történetnek nincs hagyományos értelemben vett íve vagy nagy katarzisa. Egyszerűen csak megismerjük egy olasz fiatal felnőtt mindennapjait. Mégis képes komoly gondolatokat ébreszteni az olvasóban. Nem akar mindenáron tanulságot levonni vagy nagy történetet mesélni, inkább egy őszinte, nyers szeletet ad egy ember életéből. Talán pont ezért szeretek könyvvásárokra járni. Teljes áron biztos nem vettem volna meg, korábban nem is találkoztam vele a boltok polcain, így valószínűleg elkerült volna. Így viszont a maga módján megérte az élményt.
Mátó Gábor