Garmada Fan Fiction

Életképek – A befejező rész

Kosári Éva, Karcsi doktornő, Laci professzor. Aki a 2000-es években a köztévé aktív nézője volt, biztos, hogy még közel 20 év után is emlékszik az Életképek című szappanoperára, melyet az alkotója, Horváth Ádám, stílusosan teleregényként definiált. Az Életképek egy 2004 és 2009 között vetített magyar teleregény volt, amit két hetente sugárzott az M1, a gazdasági világválság miatt azonban 114 rész után elkaszálták, és befejezetlenül maradt. Ez különösen azért volt kellemetlen, mert a 2009 decemberében sugárzott 114. rész egy cliffhangerrel zárult, azaz nyitva maradt a jelenet, ez esetben az egyik szereplő kérdésével, amire a válasz csak a következő, el nem készült részben hangzott volna el. Természetesen nemcsak a beszélgetés, de konkrét cselekményszálak is elvarratlanok maradtak. A leállás egyik oka az akkoriban tomboló gazdasági világválság volt, amit az Életképek mellett talán a Jóban Rosszban sínylett meg a legjobban, ami bár nem szűnt meg, a szereplőgárda háromnegyedét – beleértve a legtöbb főszereplőt is – elbocsátották, hogy ezzel csökkentse a produkció a kiadásait.

Az Életképek megszűnésének másik, kevésbé nyilvánvalóbb oka az akkori belpolitikai helyzet változása volt. 2009 végén már érezni lehetett a kormányváltás előszelét. Az Életképek egy kis szelete volt a Magyar Televízió 2002 és 2010 közötti, baloldali, szocialista elköteleződésű érájának, amit némely műsoruk is jól tükrözött, így Horváth Ádám, a Szomszédok atyjának újabb sorozata, az Életképek is. A magát teleregényként pozicionáló, de valójában a szappanopera műfajába tartozó sorozat abszolút a Szomszédok szellemiségét követte, annyi különbséggel, hogy a részek végén nem tartottak a szereplők monológot az ország éppen aktuális gazdasági és politikai helyzetéről a mindennapi családi szituációikba ágyazva. Pedig egyfajta olcsó lezárásként mondhattak volna a 114. rész végén az Életképek szereplői pár mondatot, megtörve ezzel a negyedik falat, és egyben lezárva a saját történetszálukat is.

Pár éve merült fel bennem az ötlet, hogy megírjam a sorozat utolsó, 115. részét, elvarrva minden nyitva maradt szálat. Forgatókönyvként vetettem papírra, összesen 17 jelenettel, ügyelve arra, hogy fenntartsam Horváth Ádám stílusát, amivel a lehetetlenre vállalkoztam, hiszen a Balázs Béla-díjas filmrendező munkái olyan egyedi látásmódot képviseltek, amit visszaadni és fenntartani nem egyszerű.

Aki most olvassa ezt a befejező fan fictiont, nyilván gondolhat arra, hogy talán kellene hozzá a korábbi 114 rész ismerete, ami teljes mértékben igaz, viszont bízom benne, hogy lesznek olyan egykori hűséges Életképek-nézők, akik elolvassák eme irományt, és tudnak nosztalgiázni közben. Felvillanhatnak a közös családi tévénézések, látogatás a nagymamánál, akinek kéthetente kötelező program volt az Életképek, vagy éppen az, ahogy gyerekként a Kinder-játékokkal játszva fél szemmel a tévére tekintgetünk, amiben Karcsi doktornő éppen tanácsokkal látja el a megcsalt Kosári Évát. Nekem mindezen szituációk beugrottak, és kedves emlékként raktározódtak el bennem az évek során.

Remek alkotás volt, és úgy gondolom, megérdemli, hogy 16 év után – még ha írásos formában is – befejezést kapjon. Hogy méltó-e az általam kreált befejező rész forgatókönyve a korábbi 114 részhez, azt majd talán egyszer valaki eldönti.

A felhasznált képek részben a sorozat korábbi epizódjaiból származnak.

Szereplők:

• Kosári Éva (Hegyi Barbara): Gimnáziumi angol- és franciatanár. Magdi és Ildikó édesanyja, Laci unokahúga, János jegyese, Tibor volt felesége.
• Nagylaki János (Kulka János): Szabadúszó újságíró. Gábor édesapja, Éva jegyese.
• Kosári Magdi (Nemcsók Nóra): Újságíró-gyakornok. Éva és Tibor lánya, Ildikó nővére, Katinka unokahúga.
• Kosári Ildikó (Herrer Sári): Pályakezdő énekesnő. Éva és Tibor lánya, Magdi húga, Katinka unokahúga, Gábor barátnője.
• Nagylaki Gábor (Galán Géza J.): Egyetemista. János fia, Ildikó barátja.
• Dr. Szalvay László "Laci professzor" (Szacsvay László): Jogász-professzor. Éva nagybátyja, Viola főnöke.
• Dr. Kosári Tibor (Gáti Oszkár): Fogorvos. Magdi, Ildikó és Berkó édesapja, Viola unokaöccse és mostohafia, Katinka féltestvére, Judit élettársa, Éva volt férje.
• Hertelendi Judit (Schell Judit): Fogorvos-asszisztens. Berkó édesanyja, Tibor élettársa, Marci szerelme, Dezső volt szerelme.
• Kosáriné Békei Viola (Vári Éva): Titkárnő. Katinka édesanyja, Tibor nagynénje és mostohaanyja.
• Kosári Katinka (Kováts Adél): Szerkesztő-újságíró. Viola lánya, Tibor féltestvére, Magdi, Ildikó és Berkó nagynénje, Zoltán jegyese.
• Bátonyi Zoltán (Rátóti Zoltán): Gitárművész. Katinka jegyese.
• Dr. Csűri Karolina "Karcsi doktornő" (Csűrös Karola): Fogorvos. Mátó állítólagos nagymamája, mindenki legjobb barátja, Judit főnöke.
• Garai Dezső (Garas Dezső): Színházi rendező. Judit volt szerelme.
• Szamosi Péter (Kocsis Gergely): Újságíró. Magdi udvarlója.
• Dr. Solti Márton "Marci" (Schmied Zoltán): Gyerekorvos. Judit szerelme.
• Balogh Eszter (Balla Eszter): Reklámmenedzser. Tibor kiszemeltje.
• Linda (Nagy Linda): Katinka titkárnője.

2010. január 6.

115. rész

1. jelenet

A Kosári-lakás ebédlője

Éva és Ildikó terítenek.

Ildikó (Évához): Te még mindig változatlanul szerelmes vagy Jánosba, és száz százalékig megbízol benne?

Éva (magában, visszafojtva nevet): Százötven százalékig. (szünet) Igen, és most még mindig szerelmes vagyok belé.

Közben serényen terítenek.

Ildikó: Jó, de mégsem mész hozzá.

Éva feltartja a kést.

Éva: Ó! Ez a meccs még nincs lejátszva. (mindketten nevetnek)

Éva leül.

Éva (maga elé néz, majd Ildikóra): Mondjak neked egy példát a feltétel nélküli bizalomra?

Ildikó: (leül) A saját példádat? Jánossal még mindig évődtök, pedig már évek óta együtt vagytok.

Éva (számonkérően): Te? Mi az, hogy évődünk? (viccesen) Pimasz vagy! (szünet) Egyébként, ha nagyon tudni akarod, arra gondoltam, hogy ki tudja, hány nő veszi körbe Jánost nap mint nap. Mármint rajtunk kívül, ugye. Riportok, interjúk, kávézgatások. Mégsem járok utána, hogy kifigyeljem, hogyan udvarolja körül valamennyijüket.

Ildikó: János nem is ilyen.

Éva: Ha az apja vérét örökölte, jó eséllyel Gábor sem. Ha meg nem, (gondolkozik) hát akkor egy csinos angol kislánnyal érkezik haza.

Ildikó (felháborodva): Anya!

Éva: Csak vicceltem. Bízz benne! De te se kezdj ki addig itthon semmilyen szőke herceggel.

Ildikó: Olyannak ismersz?

Éva: Nem is tudom. István, Péter, Bence.

Ildikó húzza a száját és sóhajtozik.

Éva: De hagyjuk is. (körbenéz) Ezek meg mit csinálnak még odafent? (felkiált) Család! Kész a vacsora! (Ildikóhoz) Vagy ez kettőnkön kívül senkit nem érdekel?

2. jelenet

Karcsi háza

A kapu előtt áll Viola. Hideg van. Hó. Fagyoskodik. Toporog, dörzsölgeti a tenyerét. Csenget párszor. Karcsi kisétál a kapun nagy kabátban.

Karcsi (boldogan): Szervusz Viola!

Viola: Szia Karcsikám! Már azt hittem, nem vagy itthon. Épp menni készültem.

Karcsi: Szerencséd van. Még épp itthon találsz. Ma délelőtt rendelek. (nyitja a kaput)

Viola (szabadkozva): Ezt nem tudtam. Akkor nem is akadékoskodnék. Már megyek is.

Karcsi: Ne butáskodj! Ha már eddig eljöttél, gyere be! Egy órám még van a rendelésig. Addig főzök neked egy csésze forró, finom teát. Attól majd felmelegedsz.

Viola (csalódottan): Teát? Nem bánom. Úgyis korán van még.

Bemennek a házba. Viola leveszi a kabátját, Karcsi felakasztja a fogasra. A nappaliba sétálnak, leülnek a díványra.

Karcsi (Violához): Mi szél hozott?

Viola (legyint): Á, semmi. Csak meglátogattalak. Régen jártam nálad. Ma nekem is később kell mennem az irodába. A professzor úrnak sürgős megbeszélése van, de arról nem tájékoztatott, kivel és miről. (szünet) Mesélj, drága Karcsikám! Hogy teltek az ünnepek?

Karcsi: Elteltek. Semmi kedvem nem volt karácsonyozni. Megkértem Lacit és Dezsőt, hogy ne jöjjenek, mert egyedül akartam lenni, magamba révedni. (megvonja a vállát) Olvastam, zenét hallgattam, a televíziót nem kapcsoltam be. Évek óta nincs benne semmi érdekes. A Kékfényt régebben szerettem, de most már rosszul vagyok tőle, a szilveszteri műsorokról meg ne is beszéljünk. Nem volt ünnepi étel és pezsgő sem Újévkor. Megvoltam egyedül. És te? Remélem, kellemesebben töltötted az ünnepeket, mint én.

Viola (boldogan): Huszonötödikén Katinkáék nálam vacsoráztak. Eredetileg úgy volt, hogy én megyek hozzájuk, de nagy volt náluk a felfordulás. Dobozok mindenhol. Szerencsétleneknek még egy sütőjük sem volt. Meghívtam hát én őket. Volt halászlé, töltött káposzta meg persze kocsonya. Cserébe megleptek egy új számítógéppel. (sóhajt) Aztán karácsony másnapján Éváéknál ebédeltem. Ott is kaptam minden földi jót.

Karcsi: És szenteste mit csináltál? Azt kihagytad.

Viola (nevet): Kihagytam volna? Pedig az volt a legjobb. A professzor úr nálam vacsorázott. Láttad volna, milyen jóízűen evett a töltött káposztából, a halászléből meg a kocsonyából. (bólogat) Na igen, a kocsonya! Abból vitt is haza pár tányérral.

Karcsi (sunyin): Akkor te Lacinak főzted azt a sok mindent, a lányodéknak meg a maradék jutott. (nevet)

Viola: Főztem eleget! A káposztából még mindig van. Kocsonyából nincs. Egyszerűen nem tudok ellenállni neki.

Karcsi: Lacinak?

Viola (rémülten): Szentséges ég! A kocsonyának. (elneveti magát) A szilveszter is kellemesen telt. A professzor úr akkor este is átjött hozzám. Virslit főztem. (sóhajt) Csak azt sajnálom, hogy az éjfélt nem várta meg velem. Sietnie kellett haza, hogy Báró meg ne ijedjen a tűzijátéktól meg a durrantgatásoktól. (gondolkodik) Hogy is hívják? Petronka?

Karcsi (mosolyogva): Szerintem a petárdára gondolsz. Azokat én sem szeretem. Becsuktam az ablakokat, lehúztam a redőnyöket. Egy ideig olvasgattam a fotelban, aztán még éjfél előtt lefeküdtem aludni. A tűzijáték meg sosem vonzott igazán. Mindig egy giccsparádénak tartottam.

Szünet.

Viola: Karcsikám!

Karcsi: Igen?

Viola: Teát ígértél. Nem akarlak ugráltatni, de egy kicsit átfagytam, és jól esne egy kis meleg ital. Tudod, hogy szoktam inni?

Karcsi feláll.

Karcsi (mosolyogva): Úgy ismersz, mint aki elfelejtené? Egy kis rummal.

Viola: De csak egy pár csöppnyivel.

3. jelenet

Laci irodája

Laci és Dezső beszélgetnek. Laci ül az asztala mögött, amin halmokban állnak az iratok. Dezső vele szemben áll.

Dezső (számonkérően Lacihoz): Miért rángattál ide ilyen korán reggel? El sem tudod képzelni, milyen szépet álmodtam!

Laci: Egy újabb színpadi sikerről? Netán egy kiadós ünnepi lakomáról? (közben dörzsöli a tenyerét) Már csak azért feltételezek ilyesfélét, mert Karcsi most – egyébként érthető okokból – nem invitált meg minket karácsonyi vacsorára.

Dezső (magabiztosan): Színpadi sikerről miért álmodoznék? Hohó! Az mindig van! Evésről meg csak te szoktál. Bár, ha továbbra is a titkárnőd etet, neked sem kell ábrándoznod effélékről. Csak csettintesz egyet, és már rögtön kapod a jobbnál jobb falatokat.

Laci (felháborodva): A feltételezés is sértő. Én nem használom ki Violát. Csak egész ritkán fogadom el a meghívását. A szenteste például egy ilyen kivételes alkalom volt. Lévén pedig, hogy ünnep, igazán kitett magáért. Volt finom töltött káposzta jó sok tejföllel, hallé, amit ő halászlének nevez. Nem is értem, hogy lehet halászlének hívni. Halból van nem pedig halászból.

Dezső (összecsapja a tenyerét): Nagyszerű. Én eddig meg se mertem kóstolni, nehogy evés közben a számon akadjon a halász horga. (ironikusan) Köszönöm, hogy felvilágosítottál.

Laci: A legjobb a kocsonya volt. Abból téged is kínáltalak karácsony első napján. Bevallom, szégyelltem magam, hogy lejmoltam pár tányérral szegény Violától. Féltem, hogy neki nem marad. Így viszont nem kellett főznöm, mikor meglátogattál.

Dezső: Sejtettem, hogy nem a két kezed munkája volt, amit nagy erőfeszítések árán hoztál létre.

Laci: Azért ne becsülj alá! Készítettem én már kocsonyát életemben. Csak épp valamiért nem kötött meg. Nem is tudom, mikor fogyasztottam utoljára. Jól esett. Még ma is azt reggeliztem.

Dezső (bosszúsan): Én meg száraz kiflit egy bögre tejjel. Mit nem adnék, ha egy nő engem ajándékozna meg finomságokkal. Mondjuk a szép szőke. Az unokahúgod.

Laci: Félő, róla már lekéstél.

Dezső (viccesen): Na! Az még nem biztos. Eljön majd az én időm! Időről jut eszembe, a színházba kell mennem egy próbára. Gondolom, nem azért hívtál ide, hogy segítsek neked összeállítani egy szakácskönyvet a vacsoraemlékeid nyomán.

Laci: Nem, persze, hogy nem. (gondolkozik) Miért is hívtalak? Ó, hát persze. Közvetlenül az ünnepek előtt érkezett egy boríték Dél-Afrikából.

Dezső (tiltakozva): Ne! Ne is folytasd! Én a magam részéről lezártnak tekintem ezt a történetet. Hosszú ideje keseríti meg ez az ügy Karcsi életét. Nem szenvedett még eleget? Milyen borzalmak lapulhatnak abban a levélben!

Laci: Egyetértek veled. Csak szerettem volna kikérni a véleményed, de úgy tűnik egy kerékre jár az agyunk. (megfogja a borítékot, majd az asztal sarkára, a papírstócra helyezi) Akkor ezt én szíves engedelmeddel ide félreteszem, és délután megkérem Violát, hogy helyezze be az iratmegsemmisítőbe.

Dezső: Apropó Viola! Miért nincs most itt?

Laci: Később jön be. Otthonmarasztaltam délelőttre azzal az ürüggyel, hogy fontos tárgyalópartnerrel lesz megbeszélésem.

Dezső: Na, végre beismered, hogy egy fontos, hatalmas presztízzsel rendelkező kultúrlény vagyok.

Laci: Lény? Azt hittem, ember. Egyébiránt, mint mondottam, ürügyként szolgáltál.

Dezső (gúnyosan): Nagyon vicces. Megyek inkább a színházba, ott egyelőre még főnök vagyok, nem ürügy.

Dezső menni készül, de visszafordul.

Dezső: Jut eszembe! Kocsonyád még maradt?

4. jelenet

Utca

Ildikó és Gábor sétálnak egymás mellett a téli hidegben. A leheletük is látszik.

Ildikó (Gáborhoz): Sokat gondolkodtam az elmúlt napokban.

Gábor: Igen? Ez jó szokás. Gyakrabban csinálhatnád.

Ildikó megböki könyökével Gábor vállát.

Gábor (fennköltve): Bocsánat, kisasszony! Min gondolkodott?

Ildikó: Arról, hogy szívesen veled mennék.

Gábor: Tankolni? Mert csak ma azt is kell. Apa megöl, ha nem töltöm tele a kocsit.

Ildikó (nevetve): Hülye. Londonba. Szívesen mennék én is.

Gábor megáll, majd Ildikó is.

Gábor (megrökönyödve): Velem?

Ildikó: Vagy egy másik jóképű fiúval. (Gáborra néz) Baj van?

Gábor: Nem, csak egy kicsit meglepődtem.

Sétálnak tovább.

Ildikó: Azt látom.

Gábor: Mi lesz a hangstúdióval? A zenéiddel? Zoltánnal?

Ildikó (felháborodva): Az utóbbit meg se hallottam. A többi várhat. Zoltán végképp. Idén még nem is kaptam munkát tőlük. Egyébként meg, hogy is tartja a mondás? Senki nem pótolhatatlan?

Gábor: Jó, de mit kezdenél te Londonban?

Ildikó: Várnálak haza meleg étellel, mosnék rád meg hasonlók.

Gábor megáll, és meredten bámul Ildikóra.

Ildikó (nevet): Na jó. Keresnék valami munkát is.

Ildikó is megáll, majd visszasétál Gáborhoz.

Gábor: Tudtommal nem beszéled tökéletesen a nyelvet.

Ildikó: Majd megtanulom. Helyben könnyebb is ráhangolódni. Meg elvégre muszáj is lesz, ha valahogy meg akarom értetni magam.

Gábor: Látom, ezt már előre eltervezted.

Ismét továbbsétálnak.

Gábor: És hol fogsz dolgozni?

Ildikó: Gondoltam, majd mosogatok vagy takarítok valahol. Esetleg bébicsőszködést vállalok.

Gábor: Szépen leadnád a felívelő énekesi karriered.

Ildikó: Nem hagynám abba, csak egy kicsit szüneteltetném, még haza nem jövünk. Na? Mit szólsz?

Gábor: Őszinte akarok veled lenni. Nem terveztem, hogy viszek magammal útitársat. (szünet) Nem tudom. Majd átgondolom. Ha attól félsz, hogy lecserélnélek, akkor megnyugtatlak. Félelmed teljesen alaptalan.

Ildikó: Azt remélem is, mert akkor úgyis visszaadnám a csalást. Én is keresnék magamnak egy Bélát, hasonlót, mint amilyen Magdinak van. Csak persze fiatalabbat és kevésbé humorosat.

Gábor: Mi a baj a humoros férfiakkal?

Ildikó: Semmi. Csak nekem jobban bejönnek az olyanok, mint te.

Gábor (meglepődve): Várj! Ezzel azt akarod mondani, hogy nincs humorom?

Ildikó nevet, majd futni kezd. Gábor számonkérően szalad utána.

Gábor (kiáltva): Ildi!

5. jelenet

Katinka és Zoltán új háza

Katinka az ágyban alszik, Zoltán jön felkelteni, kezében egy csésze kávéval. Odahajol Katinka fölé, megsimítja az arcát. Katinka felriad.

Katinka (ijedten): Úristen! Mennyi az idő?

Zoltán: Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni.

Katinka (kétségbeesetten): Nagyon elaludtam?

Zoltán: Mindjárt kilenc.

Katinka végigsimítja tenyerét az arcán.

Katinka: Már az irodában kellene lennem.

Zoltán: Az új ágy hatalma.

Katinka: Vagy a boré, amit este ittunk. Idehoznád a telefonom? Ott van a komódon.

Zoltán odaadja a telefont Katinkának.

Katinka: Köszönöm! Fel kell hívnom Lindát, hogy ne pánikoljon, mindjárt bent vagyok. Feltéve, ha beviszel.

Zoltán: Éppen próbára megyek. Útba ejthető a szerkesztőség.

Katinka (miközben tárcsáz): Az jó lesz. Köszönöm. (telefonba) Haló, Linda? Igen, én vagyok. Egy húsz percen belül bent leszek, csak (szünet) akadt egy kis elintéznivalóm. Igen. Rendben. Nyári nem járt bent, ugye? Jó. Ha bemegy, küldd el! Decemberben írt egy jó jegyzetet, de azóta semmi értékelhető. Csak ontja magából a vackokat. Rendben Linda, köszönöm. Bent találkozunk. (lerakja a mobilt)

Zoltán: Ki ez a Nyári? Annyit hallom tőled mostanában. Csak nem valami udvarló?

Katinka (meglepve): Na mi az? Csak nem féltékeny vagy?

Katinka közelebb húzódik Zoltánhoz, majd mutatóujjával megböki az orrát.

Katinka: Egyébként udvarló, csak épp nem az enyém, hanem az unokahúgomé.

Zoltán: Ildikóé?

Katinka komor arcot vág.

Katinka (felháborodva): Fájna, ha az övé lenne?

Zoltán: Ugyan miért fájna?

Katinka: Nem tudom. Talán érzel iránta valamit, és majd meghalnál, ha más karjaiban látnád. Bár Magditól tudom, hogy jelenleg is van udvarlója. Na nem a Nyári, mert ő bizony nem az Ildikóé, hanem a Magdié.

Zoltán (bosszúsan): Már megint kezded? Honnan veszed, hogy engem érdekel, kivel járnak éppen az unokahúgaid.

Katinka: Csak Ildikót feltételezem. Ha esetleg Magdin is megakadna a szemed, esküszöm soha többé nem fogadok el tőle még egy glosszát sem.

Zoltán: Áruld már el, miért is veszekszünk mi egymással, amikor egyéb elfoglaltságunk is akadhatna?

Katinka: Mint például?

Zoltán megcsókolja Katinkát, aki visszacsókol.

6. jelenet

A Kosári-lakás konyhája

Éva habot ver, János meglátja és ujjal belenyúl a tálba.

Éva (bosszúsan): Na!

Éva János kezére csap.

János: Igazán jó ízű lesz ez a...

Éva: Na mi? Ha kitalálod, lenyalhatod a gépi habverőt.

János: Az biztos, hogy nem rakott krumpli.

Éva (nevet): Hát az nem! Na találgass!

János (játékosan): Találgat a halál! Amúgy is mit nyalakodjak? Majd, ha készen lesz, és persze a ház asszonya megengedi, hogy megkóstoljam, akkor nyalakodok.

Éva: Csokoládétortát akarsz nyalogatni? Az nagyon gusztusos lesz.

János (felvidulva): Jé! Torta? Ma van a születésnapom? El is felejtettem.

Éva: Tudom, hogy nem erősséged a gondolkodás, de azt hittem, a rövidtávú memóriád rendben van. Alig két hónapja volt a születésnapod.

János: Akkor kinek lesz ma zsúrja? Senkit nem ismerek, aki ekkor született volna. Aha! Hacsak nem a kedves Kosári doktor ünnepli ma a hetvenedik? Vagy nyolcvanadik évfordulóját?

Éva (felnevet): Engem Kosári doktor már régen nem érdekel. Viszont kapaszkodj meg! Még nincs közel az általad említett egyik életkorhoz sem. Egyébként pedig Magdinak pontosan egy hét múlva lesz a születésnapja. És nem a negyvenedik. (horkant egyet, majd megböki János mellkasát a habverővel) Nem lepődnék meg, ha az én életkorom sem tudnád.

János: Hatvan?

Éva ráken a krémből János arcára egy keveset. János visszaadja neki. Mindketten nevetnek. Jól szórakoznak.

Éva: Ha nagyon tudni akarod, a fiadnak sütöm. Tudod, egyfajta előbúcsúajándék.

János: Előbúcsúajándék. Van ilyen szó egyáltalán?

Éva: Ha eddig nem volt, most már van.

János (szalutálva): Igenis, Kazinczy Éva asszony!

Éva (merengve): Kazinczy. Nem is rossz. A Telekesnél jobb, a Nagylakinál meg... hát fényévekkel. (nevet)

János (rövid gondolkodás után): A tortáról jut eszembe! Gondolkoztál már azon, hogy a mi esküvőnkön milyen torta legyen?

7. jelenet

A szerkesztőség

Linda iratokat rendez. Péter belép az ajtón.

Péter (Lindához): Szia, jó reggelt! Katinka nincs még bent?

Linda: Szia! Még nincs, de telefonált, hogy mindjárt jön.

Péter: Az jó, mert beszélnem kell vele.

Magdi beállít.

Magdi: Sziasztok! Katinka?

Péter: Állítólag majd jön.

Magdi: Akkor, ha nem gond, megvárom. Hoztam egy cikket, és szeretném, ha elolvasná.

Péter: Én szívesen elolvasom. Ki tudja, mikor jön meg. Ne várj rá feleslegesen. Lehet, csak később érkezik. Meghívhatlak addig egy kávéra? Beülhetnénk a presszóba. Úgyis itt van pár lépésre.

Magdi: Nem bánom. Szívesen elfogadom a meghívást.

Péter: Akkor felőlem mehetünk is.

Magdi: Felőlem is.

Magdi és Péter elindulnak.

Péter (Lindához): Ha Katinka időközben megjönne és keresne, mondd meg neki, hogy egy fontos találkozón vagyok. Azt nem szükséges, hogy kivel. Ha várná Magdi cikkét, légy oly szíves, és tájékoztasd, hogy én már rajta vagyok az ügyön. Majd jövök!

Linda: Megmondom.

Péter: Köszi!

Magdi és Péter elmennek, Linda folytatja tovább az iratrendezést.

8. jelenet

Karcsi fogászati rendelője

Karcsi fogat vizsgál, közben Judittal beszélget.

Karcsi: Tisztulnak már otthon a viharfelhők?

Judit: Minden ugyanolyan, mint volt. Semmi változás. Nem is hiszem, hogy ez valaha még változhat. (szünet) Őszintén, nem is bánom.

Karcsi: Ezek szerint tényleg kiszerettél a doktorból.

Judit (egykedvűen): Eddig nem volt nyilvánvaló?

Karcsi: De. Csak most hallom igazán a hangodon, hogy belefáradtál ebbe a Léda a bálban-szerű kapcsolatba.

Judit (hümmög): Milyen szép hasonlat. Azt hiszem, hogy a mi kapcsolatunk tényleg ilyen. Annyi különbséggel, hogy én nem vagyok házas.

Karcsi: De a szíved másfelé húz. A jóképű albérlőd felé például.

Judit: Szerintem ezt majd később folytassuk.

Karcsi: Szerintem is. Mondjuk fél év múlva. A fogai jelenlegi állapota rendben van.

Judit (elmosolyodva): Én a beszélgetésre értettem.

Karcsi: Annak is vége. Kettőnk között. Én elmondtam, amit akartam, viszont mindenképpen folytatódnia kell ennek a csevelynek. Na nem velem, hanem a Kosári doktorral. Beszélj vele nyíltan. Én nem tettem meg a férjemmel, és látod, mi lett a vége? Elszakított a lányomtól. Ezt senkinek nem mondtam, de őt hibáztatom azért is, ami hónapokkal ezelőtt az unokámmal történt. Csak egy vénasszony tanácsa. Ha nem akarod, nem fogadod meg, de beszélj Tiborral. Ne ess ugyanabba a hibába, mint én.

Judit elgondolkozik.

9. jelenet

Laci irodája.

Laci ül asz asztala mögött, hivatali papírokat olvas. Viola kopog az ajtón.

Laci: Fáradjon be!

Viola belép az ajtón.

Viola: Szép napot, professzor úr!

Laci: Önnek is, kedves Viola!

Viola: Jól telt a délelőtti konferencia azzal a fontos ügyféllel?

Laci (bosszúsan): Azt hittem, már megtanulta, hogy nem avathatom be az ügyfelek problémáiba. Tudja, ügyvédi titoktartás.

Viola (szégyenkezve): Persze, tudom. Nem is a kedves ügyfél itt létének okára lettem volna kíváncsi, hanem hogy minden rendben volt-e? Nem volt semmi kellemetlenség?

Laci: Nem! Minden flottul ment.

Viola (értetlenkedve): Hogyan, kérem?

Laci: Flottul. Ez amolyan mai, hogy is hívják? (elgondolkozik) Szleng. A televízióban hallottam.

Viola: Értem. Vagyis nem teljesen, de próbálom követni a professzor urat. (szünet) Hogy a professzor úr hogy halad a korral!

Laci (meglepődve): A korral? Öregnek tűnök?

Viola (mentegetőzve): Nem, dehogy. Még a szándék is távol áll tőlem, hogy ilyen gondolat még a fejemben is megforduljon. Csupán arra céloztam, hogy a professzor úr követi a mai divatot. Ez jó dolog!

Laci: Igen, elvégre egy jogászprofesszornak mindig naprakésznek kell lennie.

Viola (mosolyog): Hát persze. A professzor úrnál naprakészebb személlyel én még soha nem is találkoztam. (szünet) A naprakészségről jut eszembe, én is az vagyok. A sült csirkecomb és a hasábburgonya elő van készítve, csak a sütésre vár. Amennyiben persze a ma este megfelel a professzor úrnak.

Laci (vidáman): Drága Viola! A számból veszi ki a szót, és adja bele a mennyei étkeket! Tudja, hogy nem szeretnék visszaélni a vendégszeretetével, de a ma esti meghívást boldogan elfogadom. Tudniillik a sült csirkecomb az egyik kedvencem, így nem is kérdés, hogy ott leszek. De csak abban az esetben, ha vihetek magácskának egy csekély kis ajándékot.

Viola (elérzékenyülve): Ajándékot ad a professzor úr? Nekem?

Laci: Nos, igen, tervezem. Egy jóféle konyakot őrizgetek otthon, a nappali-szekrény tetején. Az idejét sem tudom, mikor került fel oda. Ha van kedve, és persze szereti a konyakot, akkor megajándékoznám magunkat vele.

Viola (mámorosan): Ez egyszerűen pompás hír, professzor úr! Este nyolcra várom a professzor urat és a konyakját.

Laci: Jegyeztem! Este nyolc. De kérem, csak két hellyel készüljön. A konyakomnak nem szükséges külön teríték!

Viola nevetésbe kezd. Laci elmosolyodik.

10. jelenet

Presszó

Magdi és Péter ülnek egy asztalnál, kávét kortyolnak. Péter közben Magdi cikkét olvassa.

Péter (elismerően): Lenyűgöző. Ez már a sokadik írásod, amibe lehetetlen belekötni. Őszintén, nekem eszembe nem jutott volna ebből a szemszögből megvilágítani az ünnepek utáni akciókat.

Magdi: Sok hibás terméket vásároltunk karácsonyra. Megtanultuk, hogy a márka nem garancia. A cég hírneve nem egyenesen arányos a minőséggel. Most, januárban pótoltuk a silány ajándékokat olcsóbbakra, de jobb minőségűekre. A jelenleg zajló gazdasági világválságot talán a középosztály érzi meg a legjobban, amibe mi is beletartozunk.

Péter: Igen. Minden észrevételed benne van a cikkben. Szép munka!

Magdi: Köszönöm.

Kis szünet után Péter megszólal.

Péter: Még mindig legyeskedik utánad Nyári Béla?

Magdi (haragosan): Legyeskedik? Tudtommal nem vagyok valami ételmaradék, amit lepnek a legyek.

Péter: Akkor átfogalmazom. Udvarol?

Magdi (mosolyogva): Ez már jobban tetszik. Ha tudni akarod, karácsony előtt megvolt a békülés, aztán azóta nem is keresett. Ha azt várja, hogy én fogok utána rohangálni, akkor pedig nagyon téved. (felkapja a fejét) De miért is érdekel ez téged?

Péter (szabadkozva): Ne haragudj, ha túl indiszkrét voltam. Nem állt szándékomban. Csak tudni szeretném, mi van veled. A karrieredről szinte mindent tudok, a magánéletedről viszont kevésbé.

Magdi (játékosan): És tudni akarsz róla valamit?

Péter: Ha engeded, hogy betekintést nyerjek a magánéletedbe, akkor mindent.

Magdi: Az majd még elválik, mennyire engedem, hogy vájkálj benne. A "mindent tudni akarok" egyelőre nekem még túl gyors tempót diktál.

Péter: Igazad van.

Magdi: Na meg persze feleség, gyerekek. Egyszer meséltem neked, hogy édesanyámat elhagyta az apám egy másik nő miatt. Nem szeretnék annak a nőnek a nyomdokaiba lépni.

Péter (legyintve): Ugyan! Hisz tudod, hogy elváltam. A gyerekeimet pedig rendszeresen látogatom.

Magdi: Ezen még gondolkodnom kell. Jelenleg semmi biztatót nem tudok mondani számodra azon kívül, hogy az írást nem fogom abbahagyni. Annyian dicsérik a munkáim, hogy lassan már magam is elhiszem, hogy van tehetségem hozzá, és a hasznomra válik, hogy slapajkodom.

Péter: Ezt én már régóta mondom.

Magdi elmosolyodik.

11. jelenet

Presszó

Pár asztallal Magdi és Péter mögött Tibor és Eszter ül. Beszélgetnek. Jön a pincér.

Pincér: Hozhatok valamit?

Eszter: Egy mentes vizet kérek.

Tibor: Nekem is azt hozzon, kérem!

Pincér: Máris hozom a két mentes vizet.

Tibor: Köszönjük!

A pincér elmegy.

Tibor (Eszterhez): Most gondolkodóba ejtett. Pár hete még narancslevet kért.

Eszter: Ilyen kiszámíthatatlan lennék?

Tibor: Nem tudom. Egyelőre talán még az. Ha engedné, hogy jobban megismerjük egymást, akkor biztosan kiszámíthatóbbá válna számomra.

Eszter: Engedjem? (szünet) Miből gondolja, hogy engedném?

Tibor: Az alapján, hogy elfogadta a meghívásom, gondoltam, vannak ilyesféle szándékai.

Eszter: Tehát nem munkáról van szó?

Tibor: Ez talán gondot jelent?

Eszter: Reméltem, hogy ezúttal arról fogunk beszélni, nem pedig a magánéletemről.

Tibor: Pedig az is érdekes téma.

Eszter (keményen): Nézze! Szeretnék őszinte lenni magával. Nem az esetem.

Tibor (letörten): Ó, ezt szomorúan hallom.

Eszter: Ezen kívül sosem kezdenék kapcsolatba egy olyan férfival, akinek van már egy nő az életében. És ha tudni akarja, időközben megismerkedtem valakivel.

Tibor: Ilyen gyorsan?

Eszter: A céges karácsonyi bulin történt.

Tibor (szemlesütve): Szégyellem magam. Azért, hogy iderángattam meg azért is, mert ez idáig zaklattam.

Eszter: Nem haragszom. De, ha magának sem okoz gondot, akkor ezentúl, ha reklámanyagra van szüksége és a cégünket bízná meg vele, más kollégát küldenek ki, nem engem.

Tibor (egyhangúan): Persze, megértem. (szünet) Akkor mi gondolom, hogy nem találkozunk mostanában.

Eszter: Nagyon úgy tűnik.

Tibor lebiggyeszti a száját, bólogat és lesüti a fejét.

Eszter: Fogadjon meg egy jó tanácsot! Hozza rendbe a kapcsolatát a kedvesével, legalább a kisfiuk miatt. Minden jót!

Eszter kisétál a presszóból. A pincér viszi Tibornak a két flakon vizet.

Tibor: Köszönöm, de elég lesz az egyik is. És ki is fizetném.

12. jelenet

Presszó

Magdi és Péter még mindig kávéznak.

Péter: Mindjárt fizetek, aztán mehetünk is. Katinka már biztosan megérkezett.

Magdi: Rendben.

Péter feláll az asztaltól és a pulthoz megy fizetni.

Magdi meglátja Tibort a kijárat felé tartani.

Magdi (Tiborhoz): Szia apa!

Tibor visszanéz, meglátja Magdit.

Tibor (meglepődve): Szia! Régen láttalak.

Tibor visszafordul, megöleli Magdit, megpuszilja, majd leül Péter helyére.

Magdi: Nem rajtam múlik.

Tibor: Mi a helyzet otthon?

Magdi: Anya és János jól megvannak. Dúl a szerelem.

Tibor: Nem pont rájuk gondoltam, hanem rád és Ildikóra. Hogy vagytok? Mi van veletek?

Magdi: Jól vagyunk. Bár néha érdeklődhetnél többet felőlünk. Most is csak véletlenül találkoztunk.

Tibor: Ez nem csak rajtam múlik. Felnőtt emberek vagytok, nem vagytok hozzáláncolva senkihez. Egyébként ti sem érdeklődtök igazán felőlem. És Berkó felől sem, pedig a testvéretek.

Magdi (nyomatékosan): Féltestvérünk. Csak a féltestvérünk.

Tibor: Fél vagy egész, akkor is testvér. (szünet) Még mindig Judit a tüske a szemetekben, igaz?

Magdi: Többek közt.

Tibor: Ha pár héttel korábban ejtjük meg ezt a beszélgetést, lehet, hogy engedtem volna a nyomásodnak, és akár még meg is váltam volna tőle. Most viszont már nem. Tudod, nem volt minden fényes köztünk az utóbbi időben, de most úgy döntöttem, hogy megmentem a kapcsolatunkat.

Magdi: Szíved joga azt csinálni, amit akarsz. Viszont akkor ne csodálkozz, ha még jobban elidegenedünk egymástól.

Péter visszajön.

Péter (Tiborhoz): Jó napot!

Tibor (egykedvűen): Jó napot!

Magdi (Péterhez): Megyünk?

Péter: Mehetünk. (Tiborhoz) Viszlát!

Tibor (Péterhez és Magdihoz): Viszlát.

Magdi és Péter kisétálnak a presszóból. Magdi közben direkt kerüli a szemkontaktust Tiborral.

13. jelenet

Karcsi házának nappalija

Karcsi beengedi Évát az ajtón.

Karcsi (meglepve): Szervusz! Micsoda meglepetés!

Megpuszilják egymást.

Éva: Szia!

Karcsi: Mi járatban?

Éva: Csak erre jártam, és gondoltam benézek.

Bemennek a nappaliba, leülnek a díványra.

Éva: Hogy vagy?

Karcsi: Ma valamiért mindenki csak errefelé jár, és gondolja, hogy benéz. Ennyire útba esek mindenkinek?

Éva: Miért mondod ezt?

Karcsi: Reggel Viola járt csak úgy véletlenül a házam körül.

Éva (együttérzően): Jaj, szegény! És miért jött?

Karcsi: Érdeklődni a hogylétem felől. (mosolyog) Meg persze, hogy elmesélje, hogyan töltötte az ünnepeket az ő Grál-lovagjával, Lacival.

Éva (mosolyogva): Nekünk nem is mesélte. Pedig huszonhatodikán nálunk ebédelt. (szünet) Ennyire mély és őszinte a köztük lévő kapcsolat?

Karcsi: Viola részéről nagyon. Laciéról nem tudom. Eddig azt hittem, a főztje bűvöli el, de nemrég bevallotta, hogy nem minden fogását kedveli.

Éva: Figyelj! Ezek a végén még összejönnek.

Karcsi (nevetve): Nem tudom, kinek lenne nehezebb elviselnie a másikat. Egyikük sem egyszerű jellem.

Éva: Elképzelem, ahogy Viola mindennap, pontos időbeosztásban elmegy kutyát sétáltatni. Pardon! Bárót sétáltatni. (mosolyog) Laci pedig egész nap hallgathatja a zaftos pletykákat meg a panaszkodást, hogy milyen kibékíthetetlen ellentétek húzódnak meg a családtagok között, amiket szegény Viola sehogy sem tud kiküszöbölni.

Karcsi (sóhajtozva): Ez utóbbi például egy örök dilemma Viola számára. Őszintén, meg tudom érteni. A gyerekei nem beszélnek egymással, így az ünnepekkor kénytelen felhúzni a nyúlcipőt, hogy találkozzon a szeretteivel, de mindig csak egy részükkel. (szünet) Mégis irigylem, hogy ekkora családja van.

Éva (együttérzően): Nagyon beleélted magad az unokázásba, igaz?

Karcsi (szomorúan): Bele. De hiába! Nem lett belőle semmi. Nem is képzeled, hányszor gondolok arra, mennyi mindent tudtunk volna együtt csinálni. Elképzeltem, hogy együtt kirándulunk, játsszunk, szórakozunk. Vagy csak hogy az egyszerűbb dolgokat említsem, mint hogy iskolába viszem, ebédet főzök neki, zenét hallgatunk, televíziót nézünk, vagy ha tudok, segítek neki a tanulásban, leellenőrzöm a házi feladatát. Jeles napokon meg együtt ünneplünk. A születésnapján együtt fújjuk el a tortán a gyertyákat, aztán bulizunk egy nagyot. (könnybe lábad a szeme) De ez már nem valósulhat meg. Ő elment, ráadásul fiatalon, én pedig itt maradtam. Ez igazságtalan. Nekem kellett volna elmennem. (sírni kezd)

Éva is könnyezik. Közelebb húzódik Karcsihoz, majd átöleli.

Éva (elérzékenyülve): Ne sírj, mert akkor én is sírok! Figyelj! (elengedi) Gondolj arra, hogy egy szép nyarat együtt tölthettél vele pár évvel ezelőtt. Őrizd meg azokat az emlékeket róla, és felejtsd el azt, ami történt vele! Bele se gondolj a körülményekbe, mindabba, amiket átélt. Csak a szép, kedves emlékeket tartsd meg! Jó?

Karcsi megtörli a szemét egy zsebkendővel, amit a zsebéből húz ki.

Karcsi: Megpróbálom ezt tenni.

Éva: Tudod... Valahol az volt a célom, hogy mindez kijöjjön belőled, és megkönnyebbülj. Másrészt szeretném, ha te lennél az egyik tanúm az esküvőmön Laci mellett.

Karcsi (vidámabban): Összeházasodtok?

Éva bólint.

Karcsi: Végre egy jó hír. Sok boldogságot! Elfogadom. Köszönöm, hogy rám gondoltál.

14. jelenet

A szerkesztőség

Linda Katinka irodájában várja a főnökét. Katinka hirtelen benyit.

Katinka (zihálva): Jaj, Linda! Bocsáss meg, hogy a nyakadba szakadt a lap minden gondja! Még annál is többet késtem, mint amennyire számítottál. Sajnos közbejött otthon valami, amit (röviden gondolkozik) sürgősen le kellett zavarnunk.

Linda: Persze, nem gond. Mindent kézben tartottam.

Katinka (továbbra is zihálva): Tudtam, hogy számíthatok rád. Történt valami, amíg nem voltam itt?

Linda: Semmi különös. Egyedül Péter kért meg arra, tájékoztassalak, hogy Magdi cikkét ne nézd át, mert ő már megtette.

Katinka lepakol. Felakasztja a táskáját a széke támlájára, a kabátját pedig a sarokban álló fogasra.

Katinka (miközben elhelyezkedik a székében): Nagyszerű! Legalább eggyel kevesebb dolgom van. Vegyük úgy, hogy azt már megcsináltam abban az időben, amikor távol voltam. Hol van most Péter? Meg szeretném neki köszönni, hogy levette a terhet a vállamról.

Linda: Fontos találkozója van.

Katinka: Á, értem! Biztos Magdival.

Linda: Én nem tudom.

Katinka: Dehogynem. De nem baj. Az unokahúgom egy igazán jó lány, kívül is, belül is. Amilyen szörnyű anekdotákat hallottam Péter exnejéről, igazán megütötte Magdival a főnyereményt.

Az ajtón Zoltán kopogtat. Résnyire nyitja az ajtót.

Zoltán: Bejöhetek?

Katinka (vidáman): Persze! Ezt kérned sem kell. (Lindához) Magunkra hagynál minket pár percre?

Linda: Persze.

Linda kimegy, Zoltán bemegy.

Katinka (csodálkozva): Mi szél hozott? Most váltunk el egymástól, nem?

Zoltán: Jaj, ne beszéljünk a válásról, amikor pont az ellenkezője miatt vagyok itt.

Katinka (széles mosollyal): Csak nem?

Zoltán bólogat. Katinka felpattan, és örömujjongásban tör ki, majd egymás nyakába borulnak.

Zoltán: Amit ma kettesben átéltünk, igazán...

Katinka: Csodálatos volt?

Zoltán: Elgondolkodtatott. Még a kezdeti veszekedés sem zavart. Azt hiszem, nem is volt ez igazi féltékenykedés a részedről. Inkább csak egy teszt.

Katinka (halkan): Talán jobb is, ha így gondolod.

Elengedik egymást.

Zoltán (meglepődve): Tessék?

Katinka (boldogan): Csak azt mondtam, szeretlek.

Katinka magához húzza Zoltánt.

15. jelenet

Tibor házának nappalija és Marci albérletének nappalija

Judit és Marci mobilon beszélgetnek.

Marci: Csodálatos volt az az éjszaka. Igazán megismételhetnénk valamikor.

Judit (izgatottan): Megismételni? Mégis mikor?

Marci: Amikor csak te akarod. (szünet) Nézd! Tudom, hogy erkölcsös nő vagy.

Judit (játékosan): Tudod? Na, ez jól esik. Éjszakákat nem aludtam eddig, mert azt hittem, csupa rosszat feltételezel rólam.

Marci: Tisztában vagy vele, mit érzek irántad, és tudom, hogy te is hasonlóan érzel. Ahogyan azt is tudom, hogy Berkó miatt nem akarod elhagyni Tibort. De hidd el, úgy szeretném a fiad, mintha a sajátom lenne.

Megérkezik Tibor.

Judit (Marcinak): Nem is kételkedem benne, hogy szeretnéd.

Tibor (Judithoz): Ki szeretne és kit? Miben nem kételkedsz?

Judit (Marcihoz): Most leteszem. Majd még beszélünk.

Judit kinyomja a mobilt, majd zsebre rakja.

Tibor: Kivel beszéltél?

Judit (harsányan): Semmi közöd hozzá.

Tibor (értetlenkedve): Most miért beszélsz így velem? Mit vétettem?

Judit: Most semmit. Ami már önmagában egy hatalmas csoda. De azt hiszem, ha most tennél valamit, amivel kikészítenél, már az sem zavarna igazán, ugyanis a pohár csordultig megtelt.

Tibor (értetlenül): Milyen pohárról beszélsz? Egy szavadat sem értem.

Judit: Nem? Akkor talán nyisd ki jobban a füled!

Tibor (értetlenül és kissé ingerülten): Tulajdonképpen mi bajod van?

Judit (bosszúsan): Semmi. Az égvilágon semmi.

Tibor (lemondóan): Tudod mit? Csinálj, amit akarsz.

Judit (elégedetten): Azt is csinálom. (szünet) Elhagylak.

Tibor menni készül, de visszafordul.

Tibor (meglepve): Tessék?

Judit (boldogan): Elhagylak.

Berkó sír a háttérben, Tibor értetlenül, tátott szájjal áll egy helyben.

Judit (cukkolva): Mi az? Nem hallod, hogy sír a gyerek? Persze. Jellemző. A gyereked bömböl, te meg a füled botját sem mozdítod érte.

Judit bemegy a hálószobába Berkóhoz, Tibor megdermedve áll a nappali közepén, továbbra is a száját tátva.

16. jelenet

A Kosári-lakás ebédlője és nappalija

Éva és János terítenek.

János (Évához): Te? Nem sietjük el ezt egy kicsit?

Éva (meglepődve): Nocsak! Te, ne őrjíts meg! Minek volt akkor ez a több hónapos huzavona?

János (viccelődve): Hogy kipróbáljam, milyen is lényegében egy igazi kapcsolat. Tudod, hogy már jó ideje nem volt benne részem.

Éva: Szőke?

János: Vörös. A szőkékkel sok a gond.

Éva hozzádob egy, az asztalon heverő rongyot Jánoshoz. Nevetnek.

Magdi, Gábor és Ildikó hazajönnek. Meglátják a nevető szüleiket.

Ildikó: Mi ez a jókedv?

Gábor: És a teríték?

János (Gáborhoz): Holnap elmész a lehetőségek földjére. (gondolkozva) Várjunk, az Amerika. Akkor mondjuk úgy, hogy a ködös Albionba. Igen, ez már így jó.

Gábor (meglepődve és játékosan): És ennek örültök? Szép, mondhatom.

Éva (visszakozva): Dehogyis, te kis buta! Tudod, megvan a magunk öröme is.

Ildikó: Nekünk is! (ránéz Gáborra) Főleg nekem. Én is elmegyek Gáborral a ködös... Minek is nevezted (Jánoshoz) Albumin?

János: Albion.

Éva (Ildikóhoz felháborodva): Várjunk egy kicsit! Mi az, hogy kimész? Ezt lehet, előbb velem is meg kellett volna beszélned. Elvégre az édesanyád lennék, vagy mi.

Ildikó: Tudom, de ez olyan hirtelen ötlet volt.

Éva: Mindjárt én is csinálok veled olyan hirtelen dolgot, hogy... (gondolkodik) De jó. Ha ezt szeretnéd, menj. Viszont naponta hívnod kell! Már csak azért is neked, mert itthonról drága a számla, ha kitelefonálok. Igaz, neked is, de azt nem én fizetem.

Ildikó megöleli Évát.

Magdi (Évához): Mit is akartál mondani a magatok öröméről?

János (Magdihoz): Ahhoz előbb talán jobb lesz, ha leülünk.

Gábor: Hűha! De titokzatos.

Mind átballagnak a nappaliba, és helyet foglalnak a kanapén.

János (Évához): Egyszerre mondjuk?

Éva: Hát, ha már össze akarjuk kötni az életünket, akkor a kórusbeszéd is sugallja azt, hogy összetartozunk. (riadtan és kétkedve) Úristen! Ez túl nyálas volt, ugye?

János: Egy kicsit.

Magdi, Ildikó és Gábor egyszerre (meglepődve): Házasság?

Éva: Nem olyan szörnyű hír ez! Elsőre lehet, furcsa, hogy egy öregedő, kopaszodó, kihunyt fényű újságíró megszerzett egy olyan intelligens, okos, gyönyörű nőt, mint jómagam, de látjátok, van ilyen, és nem csak a filmekben.

János (Évához játékosan): Mindjárt nem veszlek el!

Éva és János megcsókolják egymást. Magdi, Ildikó és Gábor felugranak a kanapéról és átölelik őket.

János: Mindig is nagy családról álmodtam. Azt hiszem, mindenem megvan. Gyerkőcök, maga a milói Vénusz is.

Magdi, Ildikó és Gábor elengedik Évát és Jánost, majd megállnak az ülve maradt szülők előtt.

Éva (viccelődve): Csak épp nekem még megvan a két karom, amikkel, ha kell, megsuhinthatlak szemtelen pillanataidban.

Ildikó (Évához): Ha a karjaid meg is vannak, az unokáid egyelőre még hiányoznak.

Gábor (Ildikóhoz feszülten): Arra azt hiszem, még mindketten várhatnak.

Magdi (visszakozva): Az én részemről végképp.

Éva (mindenkihez): Jaj, de imádlak titeket.

17. jelenet

Hónapokkal később.

Egy díszes étterem csillogó belső tere. Hosszú asztal, körülötte Éva, János, Magdi, Laci, Karcsi, Dezső, Viola, Katinka és Zoltán ülnek kiöltözve.

Viola (ellágyulva): Teljesen meg vagyok hatva. Nem gondoltam volna, hogy valaha megvalósul az álmom, és kibékíthetem végre a családot.

Katinka (Violához): Rajtam nem múlt, anya. Tudom, hogy hibáztam, de úgy érzem, képes voltam változni, és remélem, ez látszik is.

Zoltán (Katinkához): Abszolút.

Zoltán megcsókolja Katinka kezét.

Karcsi (Évához): Még egyszer köszönöm, hogy az esküvői tanúd lehettem.

Éva: Ugyan már! Azok után, hogy mellettem voltál a bajban, nem is volt kérdés, hogy téged kérlek fel.

János (Lacihoz): És nekem is remek tanúm volt.

Laci (Jánoshoz): Röstellem, hogy annyit ittam a lakodalomban. Neked kellet hazafuvaroznod, és ezzel teljesen tönkretettem a nászéjszakát.

Dezső (vidáman): Ne bánd! Százszor bepótolták már azóta! De legalább nekik összejött. Nekem már az életben nem lesz nászéjszakám. Mindkét szőkénél alulmaradtam. Hiába! Pedig azt hittem, az ősz haj az én szexepilem.

Éva (suttogva a vele szemben ülő Dezsőhöz): Karcsi még hajadon. Lehet, hogy neki pont az ősz a szexepile.

Dezső elmosolyodik, majd Karcsira néz, aki visszamosolyog rá.

Laci (Violához): A holnapi vacsorameghívás még áll, kedves Viola!

Viola: El nem felejteném, drága professzor úr! Étterem! (sóhajt) Az idejét sem tudom mikor voltam utoljára, ráadásul két egymást követő napon. Ön elkényeztet. Egy igazi gavallér! Még ezt a vacsorát is a professzor úr állja! Valami fantasztikus!

Laci: Ugyan, kedves Viola! Ennyit mindannyian megérdemlünk.

Viola (bánatosan): Csak azt sajnálom, hogy Tibor nincs itt.

Katinka (határozottan): Csak magának köszönheti. Ez lett a vége a konokságának, a féltékenykedésének, az irigységének. Judit is elhagyta a fiukkal, amit nem is csodálok. A gyerekorvos nagyon jól bánik velük.

Viola (panaszkodva): Szegény Tibor egész nap csak gubbaszt a sötét szobájában. Aggódom érte.

Magdi (határozottan): Hadd gondolkozzon! Van min. Hátha így átértékeli az életét, és rájön, mit vesztett. Ez amúgy csak egy átmeneti dolog lehet. Majd kilábal belőle.

Viola: Úgy legyen.

Katinka és Zoltán egymás kezét fogva felállnak. Zoltán megkocogtatja a poharát.

Zoltán: Szeretnénk bejelenteni valamit, ha már így összegyűltünk.

Katinka (boldogan): Zoltán és én összeházasodunk!

A hallottaktól mindenki felvidul. Főleg Viola. Gratulálnak a jegyeseknek, puszilkodnak, ölelkeznek, kezet fognak, majd visszaülnek a helyükre.

Viola (Katinkához és Zoltánhoz reményteljesen): Remélem, hamarosan érkezik az unoka is.

Katinka (értetlenkedve): Jaj, anya! Mindig ezzel jössz?

Zoltán (Violához boldogan): Rajta vagyunk!

Katinka elmosolyodik.

Laci (Évához kíváncsian): És Ildikóék hogy s mint vannak az esős Angliában?

Éva (óvatosan nyugtázva): Jól. (szünet) Egyelőre. Reméljük, egy párként is térnek vissza, nem pedig osztódva, egy-egy jóképű és csinos brit kíséretében.

Karcsi is megkocogtatja a poharat, majd feláll.

Karcsi: Szeretnék én is pár szót szólni. Az unokám elvesztése nagy fájdalom volt számomra, de ti itt álltatok mellettem, és támogattatok. Köszönöm! (Évához fordul) Éva! A következő gondolatokat neked és családodnak szánom a végtelen kitartásodért, összetartozásotokért. (Magdihoz) Magdikám, ez neked is szól. Jó esetben valamennyien családban élünk. Abban is nevelkedtünk fel, abban lettünk felnőttek, családalapítók, új generációk nevelői. A család ma is a társadalmi élet legfontosabb alkotóeleme. De ahogy a társadalom folyamatosan mozog, változik, alakul, ugyanúgy gomolyognak az események a családokban is. Közös örömök, bánatok, meglepetések, tragédiák és katasztrófák vesznek körül mindannyiunkat életünk folyamán. (Horváth Ádám gondolatai nyomán – a szerk.) Ezt bizonyítják mindennapi életképeink is. Legyünk mindnyájan nagyon boldogok, és igyunk egy új kezdetre! Nyugodt, békés életképekre! Egészségetekre barátaim! 

Karcsi beszéde közben felcsendül, és egyre hangosabban szól az Életképek főcímzenéje, a Rondó Veneziano.

Mindenki koccint a mellette ülőkkel, közben a Rondó Veneziano szól végig.

Mindenki (egymásnak): Egészségetekre! (a kamerába nézve) Egészségetekre!

Vége

Hegedűs Ádám Alex