Hol szappan állt, most törökméz III.

Sebzett szívek (Siempre te amaré) (2000)

Vonat, tenger, koporsó. Nagyjából így lehetne kulcsszavazni Juan Osorio producer 2000-ben készült telenovelláját, a Sebzett szíveket. Egy kissé elfogult vagyok ezzel a sorozattal, mert az anyasági melodrámák – úgy, mint ez – mindig is a kedvenceim közé tartoztak. Férfi létemre képes vagyok meghatódni azon, ahogy egy anya harcol a tőle elszakított gyerekeiért, miközben meg kell küzdenie az elutasításukkal egészen addig, míg a végén sírva nem borulnak egymás nyakába. Mindehhez a klasszikus recepthez ebben az esetben a főhősnőt alakító Laura Flores járult hozzá, aki az esetek többségében garancia a minőségi sorozatra.

Az eredeti cím, a Siempre te amaré tükörfordítása a Mindig szeretni foglak, ami utal a sorozat cselekményére, azaz, hogy bár a főhősök távol kerültek egymástól, és hosszú évek teltek el egymás viszontlátásáig, mindvégig szerették egymást. A Sebzett szívek cím talán sokkal ötlettelenebb, de nekem tetszik, hogy nem korlátozódik csak a főszereplőkre, hiszen majdnem az összes karakter végigmegy minimum egy szakításon – azaz megsebződik a szíve – a 135 epizód alatt.

Az első etap

Az idén 25 éves sorozat története szívbemarkoló. Victoria Castellanos (Laura Flores) egy odaadó feleség és családanya, aki Chihuahua városában él. Férje, Mauricio (Fernando Carrillo) egy neves ügyvéd, aki bár szereti feleségét, halálosan féltékeny rá. Minden férfiban, aki csak baráti szándékkal is megkörnyékezi a feleségét, a potenciális ellenséget látja. Féltékenysége kis híján az eszét is elvette, és nem rest verbálisan bántalmazni a nejét a képzelt szeretők tömkelege miatt. Mániáját az anyja, Doña Úrsula (Ofelia Guilmáin) is folyamatosan táplálja, aki már a kezdetektől gyűlöli a menyét. Victoria örömei a gyerekei, Eduardo és Antonia, akik vigaszt nyújtanak neki a veszekedések viharában. Egy nap a városba érkezik Mauricio egyik ügyfele, Julio Granados (Chao), akit szerencsétlenségére a vasútállomáson meglőnek. A férfi – jobb híján – Mauricio házában lábadozik, ahol jó barátságot köt Victoriával. Mauricio természetesen rögtön kitalálja, hogy a felesége szeretője lett. Az igazság viszont az, hogy Julio valójában Sabinába (Vanessa Guzmán), Mauricio húgába szeretett bele. A két szerelmes el is dönti, hogy együtt megszökik Úrsula és Mauricio vasfegyelme elől, és új életet kezdenek együtt. Amint Victoria tudomást szerez a tervükről, a vasútállomásra siet, hogy megállítsa a szökésüket. Nem szeretné ugyanis, hogy Sabina tönkretegye az életét Julióval, aki ráadásul egy nős ember. Julio felszáll a vonatra, Sabina azonban az utolsó pillanatban visszakozik, és inkább hazamegy. Victoria eközben eltökélten keresi a sógornőjét a vonaton, ami vele együtt hirtelen elindul, és a menetrend szerint a végállomásig meg sem áll. Célba azonban sosem ér. A nagy viharban belecsap a villám, és a vasúti hídról a mélybe zuhan. Victoria az egyetlen, aki a csodával határos módon túléli a balesetet. Mauricio összetörik a hír hallatán. Meggyőződése, hogy Victoria Julio szeretője volt, és együtt szöktek el, majd együtt is haltak meg. Sabina gyávaságból mélyen hallgat.

Évekkel később Victoria Amparo Rivas néven sikeres színésznővé válik, akinek egyetlen vágya, hogy visszaszerezze a gyerekeit. Ebben a menedzsere, Román (Gerardo Murguía) áll a rendelkezésére, aki szerelmes a nőbe, de tiszteletben tartja a prioritását. Úrsula hozzákényszerítette a fiát az álnok Gildához (Alejandra Ávalos), aki foggal-körömmel harcol Mauricio szerelméért, és bár tudja, hogy a férfi nem szereti viszont, nem akarja elengedni. A gyerekek felnőttek. Eduardo (Rodrigo Vidal) ügyvédnek tanul, míg Antonia (Renée Varsi) fényképésznek. Előbbi szívből gyűlöli az anyját, amiért szerinte megcsalta az apját és magukra hagyta őket, míg utóbbi inkább hiányolja, és ahogy tudja, őrzi az emlékét. Sabina egy megkeseredett vénlánnyá vált, aki céltalanul éli életét, miközben hagyja, hogy Victoriát mindenki házasságtörőnek titulálja. Victoria nagy nehezen kideríti, hogy a családja Mexikóvárosba költözött. Miután megváltoztatja a külsejét, megkezdi tervét, hogy visszaszerezze a családját, ezzel kijátszva Úrsulát, Sabinát és Mauriciót, akit elmondása szerint már nem szeret. Gilda felismeri a színésznőben Victoriát, és elhatározza, eltávolítja a boldogsága útjából. Szép lassan kegyetlen sorozatgyilkossá válik, miközben Mauriciónak fogalma sincs arról, hogy a városba látogató színésznő, akibe beleszeretett, nem más, mint Victoria. Bár a nőt látszólag csak a gyerekei visszaszerzése érdekli, csakhamar azon kapja magát, hogy Mauricio szeretője lesz, akit még annyi év után is szeret.

A Sebzett szívek az egyik kedvenc sorozatom ebben a műfajban. Igaz, van jó pár alkotás, ami az én listámon is megelőzi, de kétségkívül az értékesebb művek közé sorolható. Nem fullad ki, végig képes fenntartani a néző érdeklődését köszönhetően annak, hogy mindig történik benne valami izgalmas momentum, ami miatt egyszerűen nem tud elsikkadni, még annak ellenére sem, hogy egy idő után teljesen más irányt vesz a történet, elkanyarodva az alapszituációtól. Egyszerre izgalmas, akciódús, néhol humoros, de mégis messziről látszik rajta, hogy mi is valójában a műfaja. Titkok, szerelmi sokszögek, félreértések, társadalmi különbségek, azaz minden, amit egy klasszikus telenovella általában magában foglal. Mindezt viszont úgy adagolja, hogy számomra egy pillanatig sem hatott túl nyálasnak és rózsaszínnek az összkép. Mindig is kerültem a rózsanovellákat, vagyis azokat a telenovellákat, amik a szegény lány és a gazdag fiú szerelmén alapulnak, mivel ezek legtöbbször az unásig ismételt klisékből összetákolt, habos-babos fércművek. A Sebzett szívek nem ilyen. Ez a sorozat rögtön magába szippant, és nem ereszt. Annyira feszült és néhol már fojtogató a hangulata, hogy azt a "checkpointot" keresed, amikor végre fel tudsz lélegezni, mert egy probléma a százból megoldódik. Együtt lélegzel a szereplőkkel, és kapkodod a fejed, hogy éppen kinek szurkolj egy szorult helyzetben. Közben pedig végig az jár az eszedben, mikor tisztázódik Victoria múltja, a gyerekek mikor jönnek már rá, hogy az anyjuk életben van, és Sabina mikor böki végre ki, hogy ő akart elszökni annak idején a szeretőjével.

Talán mondhatnánk, hogy az Alejandra Ávalos által játszott vérengző Gilda karaktere ellopta a showt, de nagyot tévednénk. Minden egyes karakternek külön háttértörténete volt – legalábbis az első 90 részben–, amikre most nem térnék ki egyenként, mert ahhoz egy 10 oldalas A4-es lap is kevés lenne, legyen elég annyi, hogy minden karakter saját történetszállal rendelkezik, amik mindegyikében található öröm és szenvedés egyaránt. Gildát egyébként a telenovellatörténelem egyik legkarizmatikusabb főgonoszaként tartják számon. Egy idő után már nem is számoltam, hány embert tett el láb alól. A slussz poén, hogy kezdetben férfinak öltözve vérengzett, majd felfedve magát, szemtől szembe nézett farkasszemet az áldozataival. Hidegrázós volt a nő minden egyes jelenete, amihez a magyar hangja, Holló Orsolya még inkább hozzájárult. Olyan kimértséget kölcsönzött a figurának, ami egy kisebb gyerekből akár még félelmet is ki tudott váltani. Szerencsére én már nem voltam gyerek, amikor először találkoztam a sorozattal.

Persze nem vagyok vak, látom a telenovella hibáit. Hogy a francba ismerte fel például Gilda Victoriát, miközben a saját férje és a gyerekei sem jöttek rá, hogy ki ő valójában? Ez mennyire hiteles? Konkrétan levágatta és átfestette a haját, valamint színes kontaktlencsét használt. Ezek hatására annyira megváltozna egy ember, hogy még a rokonai sem ismernek rá? Ehhez kapcsolódóan egy érdekesség. Eredetileg Laura Flores az első részekben volt elmaszkírozva, tehát amikor elvileg megváltoztatta a külsejét, akkor mutatta magát a teljes valójában. Mit ne mondjak, elég rendellenesen nézett ki a sorozat elején az eredendően kék szemű színésznő barna szemmel és erőszakosan kisimított arccal. Néhány jelenetben konkrétan látszott, ahogy a bőrét valahogy hátrébb húzták az arcán.

A másik érdekesség néhány karakter hirtelen pálfordulása. Konkrétan két szereplőt emelnék ki. Az egyik Patricio (Rafael Rojas), aki kezdetben egy pozitív hős volt, aki szerelmes a főhősnő lányába, és még egy árva kisfiút is magához vesz. Aztán a szerelmi csalódás hatására egy kegyetlen maffiózó válik belőle, akinek első dolga kivégeztetni Rossanát (Mónica Dossetti), akinek rögeszmés szerelme miatt tönkrement a kapcsolata Antoniával. A másik figura Ragya (Benjamín Rivero) – eredeti nevén Verrugas –, aki eleinte egy kisstílű bűnöző volt, majd egy váratlan szerelem hatására az egyik legjópofább és legjószívűbb katakterré válik, aki még az árva gyerek nevelését is magára vállalja. Szerencsére a vén szipirtyó, Úrsula csak az utolsó részben javul meg, így hagynak neki elég mozgásteret a szórakoztató morgolódásaihoz, aki kiegészülve a házvezetőnőjével, Columbával (María Victoria) szép lassan a sorozat fő humorgyárosaivá váltak.

Azt hiszem, hogy pont az előbb taglalt változtatások, az eredeti recept megváltoztatása miatt ment át a sorozat egy idő után önmaga paródiájává. Egy csomó karaktert kiírtak időközben, és beleírtak helyettük sok fantáziátlan figurát. Sőt, a sorozat második fele már nem is arról szólt, mint az első. Az alapkonfliktust már maguk a szereplők is elfelejtették, nem is beszélve a nézőkről, akiket a 97. rész eseményei derült égből villámcsapásként értek.

A második etap

Vonat- és autóbaleset, robbantás, gázmérgezés, halálos áramütés a fürdőkádban, szitává lövés – a létező összes kaliberrel –, átesés az üvegen, valamint bezárás a forró szaunába. Így vetettek véget az írók a karaktereik életének a Sebzett szívekben. Arra azonban senki nem számított, hogy miután kiderültek a titkok, Gilda börtönbe került, Victoria és Mauricio pedig ismét egymásra talált és összeházasodott, nem ér véget a sorozat. Gilda megszökve a börtönből, a nászútját töltő Mauricióra támad, és átlövi egy szigonnyal a tengeren, ezzel megölve a sorozat egyik főszereplőjét.

Victoria természetesen nem marad egyedül – a dramaturgia nem is hagyná –, társra talál a magyar származású Luis Miguel Garai (Arturo Peniche) személyében. De ha magyar, miért hívják Luis Miguelnek? Mindegy, a Garai legalább stimmel. A sorozat egyik legmegrendítőbb momentumai a Mauricio halála körüli események, élen azzal a jelenettel, amikor Victoria a tengerbe veszett férfi után rohan a hullámok közé, miközben Luis Miguel próbálja kimenteni. Ez a jelenetsor végül a sorozat második felének főcíme lett.

A maradék 35-40 rész egy új fejezetet nyit ki, amiben Mauricio elég hamar elfelejtődik, és szinte egy másik, önálló sorozattá növi ki magát a sztori, ami inkább kezd hasonlítani az egy évvel korábbi Acapulco szépére, mint a kezdeti Sebzett szívekre. Ez nem is csoda, hiszen az írást is átvette az említett sorozat egyik írója, Alberto Aridjis, aki csakúgy, mint az Acapulco szépéből, a végére ebből a sorozatból is egy katyvaszt csinált. Viszont ebben az esetben egy szerethető katyvaszt. Bár a mellékszálak egyre érdektelenebbé váltak, a főszál erősebb lett, mint addig bármikor, köszönhetően annak, hogy Victoria kémiája Luis Miguellel sokkal jobban működött, mint Mauricióval. Ebben annak is szerepe volt, hogy Flores és Peniche már többször játszottak együtt korábban, és főszereplő párost sem a Sebzett szívekben alkottak együtt először.

Magyar vonatkozás

Valljuk be, a Mauriciót játszó Fernando Carrillót Juan Osorio producer kidobta a sorozatból. A hivatalos nyilatkozat szerint a venezuelai színésznek lejárt a szerződése a mexikói Televisával, és amúgy is egy korábbi sorozatát kellett reklámoznia külföldön. Felmerült bennem, hogy talán a magyar TV2 miatt kellett elhagynia a Sebzett szíveket a színésznek. Akkoriban járt ugyanis a csatorna meghívására Budapesten, ahol Lagzi Lajcsi Dáridó és Jakupcsek Gabriella Férfisztriptíz című műsorában is szerepelt. Utóbbi nem lelhető fel online, és őszintén nem is vagyok rá kíváncsi, de a Dáridós fellépése megmaradt az utókornak. Még a műsor szlogenjét is betanulta: Dáridózzunk kedvünkre! Carrillo felesége egyébként évekig a magyar származású venezuelai színésznő, Catherine Fulop volt, de már akkor sem alkottak egy párt, amikor a színész Magyarországra látogatott.

A műsorban egyébként elénekelte a Sebzett szívek főcímdalát is. Érdekesség, hogy a Perdóname című dal csak Magyarországon volt a sorozat főcíme, Mexikóban csak vége főcímként használták. Eredetileg Marco Antonio Solís Sigue sin mi című, meglehetősen emelkedett hangvételű slágere szólt a bevezető jelenetek alatt. A Fiesta együttes egyébként utóbbit fel is dolgozta magyar nyelven, de valljuk be, azzal konkrétan kínozni lehetne.

A magyar szinkron remek lett. Nemcsak Gilda, de a főhősök magyar hangja is imponáló volt. Laura Florest a magyar szinkron koronázatlan királynője, Tóth Enikő szólaltatta meg, aki ma már elképzelhetetlen lenne, hogy telenovellában szinkronizáljon. Lehet, hogy a történetben látott fantáziát, és azért vállalta el. Fernando Carrillo Viczián Ottó volt, akinek a Sebzett szívek már a harmadik sorozat volt, amiben a színészt szinkronizálta. Arturo Peniche a fiatalon elhunyt Haás Vander Péter hangján szólalt meg, aki – mostanában jöttem rá –, hogy pótolhatatlan a szinkronszakmában. Bárki is szinkronizálta a színészt a későbbiekben, nem tudta felülmúlni Haás Vandert.

A szinkront egyébiránt Berzsenyi Zoltán színművész rendezte, aki a mai napig szívesen oszt szerepet saját magára is. A Sebzett szívekben Victoria idő előtt eltávolított menedzserét szinkronizálta. A magyar változatot továbbá olyan színészek gazdagították, mint Pásztor Erzsi, Dallos Szilvia, Crespo Rodrigo, Mihályi Győző, Fekete Ernő és Kerekes József.

A magyar premierre 2001. március 14-én került sor a TV2-n, egy nappal a nemzeti ünnep előtt, ami ezen írás augusztus 20-i apropóját is adja. Mexikóban nem lett különösen népszerű sorozat, és végtére is Magyarországon sem bizonyult annak. Olyannyira nem, hogy egy idő után elkezdték felezve adni az epizódokat, azaz egy nap csak az adott epizód első felét adták le, majd másnap a másik felét. Így lehet, hogy végül 2002 áprilisában ért véget. Ez akkoriban bevett szokásnak számított. Ugyanígy felezték akkoriban a vele együtt a csatornán futó Barátok és szerelmek (Locura de amor) című telenovellát is. Annak is köszönhető azonban – kár is lenne tagadni–, hogy addigra a nézők olyannyira telítve voltak már a telenovellákkal, hogy a pohár csordultig volt. Bármennyire is volt a Sebzett szívek egy érdekes sorozat, a korábban bemutatott, ócska telenovellák népszerűbbek tudtak lenni csak azért, mert akkor még nem bitorolták a kereskedelmi tévék délutánjait és estéit ezek a sorozatok. 2002 konkrétan az az év volt, amikor háttérbe szorult Magyarországon a műfaj a délutáni beszélgetőműsorok – Mónika, Claudia – és a valóságshowk – Valóvilág, Big Brother – megjelenése, na meg a nézők lelkesedésének csökkenése miatt.

A Sebzett szívek vége tehát konkrétan a műfaj hanyatlásának a kezdete volt Magyarországon, amely egészen addig tartott, míg 2010-ben az Árva angyal – vagy közismert nevén Marichuy – fel nem vitte ismét a csillagokig a telenovellák hazai státuszát, még ha az a török sorozatok térnyerése miatt nem is volt túl tartós állapot.

Hegedűs Ádám Alex