Offline randiforradalom

A New York Times nemrég arról írt, hogy egy amerikai influenszer, Laurie Cooper arra biztatja a követőit, hogy felejtsék el a randialkalmazásokat, és inkább üljenek be egy bárba ismerkedni. A jelenségnek még neve is lett: "Sit at the Bar September", amely villámgyorsan elterjedt a TikTokon és az Instagramon. Egyes éttermek és bárok pedig azonnal meglátták benne az üzleti lehetőséget, és külön kampányokkal csatlakoztak a mozgalomhoz.

A cikkben több történetet is felidéznek, köztük olyanokat, ahol egy-egy spontán ismerkedés rögtön első randiba, majd másodikba fordult vagy éppen barátságot szült. Az influenszer személyes veszteségéből kiindulva épített egy közösségi trendet, amely talán visszahozza az offline találkozások izgalmát. Sokan arról számoltak be, hogy végre van egy indokuk, ami engedélyt ad arra, hogy bátran egyedül is beüljenek egy helyre, és várják a véletlen történéseket.

Ezen a ponton nem tudtam nem párhuzamot vonni a saját élményeimmel. Szegeden az egyetemi éveim alatt én is sokat Tindereztem, de az igazán szórakoztató esték nem ezekből a találkozásokból születtek, hanem a rapid randikból. Ezeknek a lényege, hogy 5 perces gyors beszélgetések zajlanak általában valamelyik kocsmában. Minden körben a férfiak egy másik asztalhoz, egy másik lányhoz ülnek, és egy papíron kell értékelniük egymást. Mintha a randiappok logikáját, a jobbra vagy balra húzást ültették volna át a valóságba. Bár komoly kapcsolatom nem lett ezekből, szórakoztató és újszerű élmény volt. Talán ezért érzem úgy, hogy a "Sit at the Bar September" jelenség valahol közel áll ehhez a hangulathoz, mert egy kiszámíthatatlan, de annál élettel telibb ismerkedési formának tűnik.

Manapság szinte kivétel nélkül mindenki az interneten ismeri meg a másikat. Tinder, Bumble, Facebook és társai. Az első történetek gyakran már nem a véletlenről, hanem egy jobbra húzásról szólnak. Szemben szüleink vagy nagyszüleink történeteivel, ahol a találkozásoknak mindig volt egy kis lelke. A buszon szóltak egymáshoz először, vagy épp egy koncerten akadtak össze. Ezzel szemben ma a "megismertem a párom a Tinderen" mondat inkább a megszokott rutin része.

A megszokás ellenére a New York Times által bemutatott jelenség arra figyelmeztet, hogy az emberekben továbbra is él a vágy a személyes, sorsszerűnek tűnő találkozásokra. A digitális eszközök rengeteg lehetőséget nyitottak meg, de egyre többen érzik úgy, hogy túl steril, túl algoritmizált lett az ismerkedés. Laurie Cooper szlogenje pont azért tudott mozgalommá válni, mert közösségi élményt kínál a spontaneitás visszahódításához.

Ugyanakkor érdemes észrevenni a kulturális és gazdasági vetületét is. A bárok, éttermek marketingje ráépült a trendre, így a mozgalom nemcsak romantikus, hanem üzleti sikertörténet is. A digitális közösségi platformokon terjedő üzenet épp az offline térben valósul meg, vagyis a virtuális és a valós világ újfajta terét látjuk kibontakozni. Ez is mutatja, hogy a közösségi média ma már nemcsak a digitális életünket, hanem a városi kulturális szokásainkat is formálja.

De mi lenne, ha Szegeden is lenne egy "Sit at the Bar September"? El tudnám képzelni, hogy egy-egy kocsma vagy kávézó szervezett esteket indítana ezzel a címmel. Nem rapid randik lennének, hanem nyitott esték, ahol az emberek kifejezetten azért ülnének be, hogy új kapcsolatokat építsenek. Egy-egy frappáns koktélnév, és némi kreatív szervezés, és máris életre kelhetne a lokális változat: Ülj a bárpulthoz, Szeged!

Mátó Gábor