Retinába égetett sorozatok II.

El Manantial – Az ősforrás (2001-2002)

Cikksorozatom a gyerekkornak állít emléket. Érzések, élmények, hangulatfoszlányok bontakoznak ki a kisgyermekkorban látott televíziós sorozatok által, melynek első darabja 2001-ben, azaz már 25 éve készült, nekem pedig már a 2004 és 2005 közötti magyar premierjekor is volt szerencsém megtekinteni.

2005-öt írunk, én pedig otthon ülök a nappaliban, előttem egy stósz Lakáskultúra magazinnal, amik a kisasztalon hevernek. Sosem hoztak lázba az efféle lapok. Emlékszem, ezen a 2005-ös hétköznap délelőttön is inkább a telefonkönyvet bújtam a lakberendező magazin helyett, pedig egy négyéves számára – aki még véletlenül sem tud olvasni – biztos érdekesebb egy csicsás konyháról készült fotó, mint a vastag megyei telefonszámkönyv.

Békés nap volt, pedig elvileg beteg voltam, máskülönben biztos óvodában lettem volna. A kockatévében az akkori kedvenc sorozatom ment éppen a TV2-n, ami mindig várt hétköznap délelőttönként, ha nem mentem óvodába, vagy épp pont szünet volt. Tisztán emlékszem az egyik jelenetre, amit azon a napon a tévében láttam. Alfonsina és Héctor reggeliznek a kisházban, amikor megjelenik Bárbara, és veszekedni kezd Alfonsinával, majd távozik. Magam sem értem, miért, de mély nyomot hagyott bennem ez a részlet. Egész hihetetlen módon ez a szösszenet külön is felkerült a YouTube-ra, méghozzá magyarul, a sorozat évekkel későbbi ismétlése során.

Az El Manantial – Az ősforrás (El Manantial) 2001 és 2002 között készült, Magyarországon pedig 2004-2005-ig vetítette a TV2 a hétköznap délelőtti órákban, amit akkoriban a mexikói telenovelláknak tartott fenn a csatorna. A műfaj a 2000-es évek közepén mélyponton volt hazánkban, elsődlegesen a délutáni trash talkshow-k miatt, mint amilyen az RTL Klub Mónika és a Balázs Show-ja is volt. A TV2 kezdetben a Barátok köztből kilépő Konta Barbara (Hoffer Eszter) Barbara – Dumáljuk meg! című műsorával jelentkezett, majd annak bukása után inkább áttért az amerikai limonádésorozatokra, amik közül néhányról még lesz szó a későbbiekben.

Az ősforrásban a kezdetektől volt valami megfoghatatlan, ami hamar beszippantott. Konkrétan a második mexikói sorozat volt A betolakodó után, amire felfigyeltem, pedig a története sok esetben még brutálisabb is, mint az előbbi sorozaté.

A Valdés és a Ramírez család egymás halálos ellenségei. A gyűlölet oka az El Manantial nevű forrás, ami bár Rigoberto Valdés (César Évora) földjén terül el, Justo Ramírez (Alejandro Tommasi) is vágyik rá. Justo titkos viszonyt folytat ellensége feleségével, Franciscával (Azela Robinson), ami végzetes következményekkel jár. Miután Rigoberto rájön felesége hűtlenségére, egy bozótvágóval Justóra támad, és tőből levágja a karját. Francisca, hogy mentse a szeretője életét, megöli a férjét, mit sem sejtve arról, hogy ezzel a tettével számos ember életét is tönkreteszi. Évekkel később Francisca lánya, Alfonsina (Adela Noriega) és Justo fia, Alejandro (Mauricio Islas) találkoznak és egymásba szeretnek, mit sem sejtve szüleik bűneiről. A történet akkor vesz még sötétebb fordulatot, amikor a perverz, félkarú Justo megerőszakolja Alfonsinát, Francisca pedig miután megtudja, hogy halálos beteg, felvágja az ereit, ezzel kioltva a saját életét, és árván hagyva a védtelen, nemi erőszakot elszenvedett lányát.

A történetből persze négyévesen még nem sokat fogtam fel, de azért néztem. Hihetetlen, hogy mennyi különböző emlékem kapcsolódik ehhez a sorozathoz. Az ősforrás alatt lettem például bárányhimlős. Egy himlős asszonyhoz mentünk házi tehéntejért, amikor is elkaptam tőle a betegséget, viszont öröm az ürömben, hogy a lábadozásom alatt legalább nézhettem a telenovellát. Élénken él bennem az a nap is, amikor egy óvodai kirándulás alkalmával vonattal elmentünk Tőserdőre. Az indulás előtt brióst kaptunk tízóraira, amit akkor ettem életemben először, közben pedig arra gondoltam, hogy "ma sem látom Alfonsinát".

Alfonsina gyakorlatilag az első crush-om volt. Bár nem tudom, hogy egy négyévesnek lehet-e ilyenje, de szerintem az volt. Főleg, amikor szalmakalapban és szoknyában flangált a képernyőn, a hideg birtokon.

Carla Estrada producer máig egyik legsikeresebb sorozata Az ősforrás. Mexikóban hatalmas kultstátuszban áll a mai napig, Magyarországon viszont a kevésbé ismert, ám mégsem teljesen elfeledett kategóriába tehető, igaz, már több mint tíz éve nem sugározták.

A magyar változat az igényes telenovella-szinkronok közé tartozik. A rendező Kertész Andrea volt, akárcsak A betolakodó esetében, a főszereplő párost pedig Oláh Orsolya és Dányi Krisztián szinkronizálta. A magyar változatot olyan színészek öregbítették még, mint Náray Erika, Jakab Csaba, Gruber Hugó és Csernák János.

Sok évvel később, már felnőtt fejjel néztem újra Az ősforrást – amit a premiere óta a Story4 és a Story5 vetített több alkalommal –, de mivel már számtalan hasonló vidéki (ranchero) novellát láttam, ráadásul ugyanattól az írópárostól, akik az El Manantialt is alkották, egy kicsit untam. Az utolsó résszel sikerült egyedül lázba hozniuk az első részek karlevágós izgalmai után. A végső leszámolás keretet adott a sorozatnak, ugyanis Justo felesége, Margarita (Daniela Romo) ugyanúgy megölte a férjét, hogy megmentsen egy másik embert, mint ahogy a sztori elején Francisca, ráadásul ő is öngyilkos akart lenni, szintén az érvágós módszerrel. A különbség, hogy ő végül nem lett öngyilkos. A hab a tortán viszont egyértelműen az volt, hogy a sorozat szokatlan módon egy szexjelenettel zárult, amelyben a megerőszakolt Alfonsina hosszú szenvedések és az erőszaktevője halála után önszántából lefeküdt a szerelmével. Ez ám a happy end!

Az ősforrás, ha nem is a legjobb, de egy élvezhető telenovella, persze ha nem vesszük figyelembe azt a 80 részt a 90-ből, ami az izgalmas első és az utolsó epizódok között futott, mert azok bizony elég nyögvenyelősek és a szokásosnál is pár fokkal nyálasabbak voltak. Nem hiszem, hogy a következő 50 évben újranézném. A pláne, hogy azóta elkészült a feldolgozása is elég hamar, még 2014-ben, A múlt árnyéka (La sombra del pasado) címmel, amit bár szintén bemutattak Magyarországon, mivel mindenféle fantázia nélkül másolta le az eredetit, azt hiszem, ezt már végképp nem nézem meg.

Hegedűs Ádám Alex