Superman – Kritika
Superman új köpenyben
Az utóbbi évtizedek során rengeteg Superman-film készült, de talán még mindig az 1978-as, Christopher Reeve főszereplésével készült klasszikus maradt a legkedveltebb változat. Bár Henry Cavill szerintem kifejezetten jó választás volt a karakterre, a Zack Snyder-féle alkotások és az elmúlt évek DC-s vergődése engem teljesen elidegenített ettől a világtól. Ezekből már jó néhányat meg sem néztem. Éppen ezért örömmel fogadtam a hírt, hogy James Gunn veszi kézbe az DC-univerzum újraindítását, hiszen A galaxis őrzői trilógiával már bizonyította, hogy képes működőképes szuperhőstörténeteket készíteni. A DC-nek égető szüksége volt egy nulláról felépített univerzumra, nem a foltozgatásra, mert nagyon alulmaradtak a Marvelhez képest. Számomra az eredeti Christopher Reeve-féle Superman-filmek jelentik az alapélményt, így különösen lelkesített, hogy az új rész is részben visszanyúl ezekhez a gyökerekhez. Bár az eredmény részben megfelelt az elvárásaimnak, összességében mégis egy kiábrándítóan felemás próbálkozás maradt.
James Gunn-tól én egy könnyedebb, humorosabb alkotást vártam, és bár az első percek valóban szellemesen és lendületesen indulnak, ez a tónus sajnos hamar háttérbe szorul. A történet alapja sok meglepetést nem tartogat, de szerencsére nem egy újabb eredettörténetet kapunk. Jor-El (Bradley Cooper) és Lara Lor-Van (Angela Sarafyan) útnak indítják kisfiukat, Kal-Elt a pusztuló Kryptonról, hogy a Földön új életet kezdhessen. A fiúból Clark Kent (David Corenswet) lesz, akit Jonathan Kent (Pruitt Taylor Vince) és Martha Kent (Neva Howell) nevelnek fel Smallville-ben, majd Supermanként a világ legerősebb hőse válik belőle. A hétköznapokban újságíróként dolgozik Lois Lane (Rachel Brosnahan) és Jimmy Olsen (Skyler Gisondo) oldalán, Lois ráadásul a párja, és tud a titkáról is. Az események akkor gyorsulnak fel, amikor Superman megakadályoz egy nemzetközi háborút Boravia és Jarhanpur között, ezzel viszont politikai feszültséget szít az USA-ban, ahol Rick Flag tábornok (Wendell Pierce) és mások is fenyegetésként tekintenek rá. Ekkor lép színre Lex Luthor (Nicholas Hoult), aki titkos terveken dolgozik. Bár központi konfliktus izgalmas, Gunn túl sok karaktert és mellékszálat zsúfolt egyetlen történetbe. A hűséges szuperkutya, Krypto, az új hősök és a politikai intrikák egy idő után követhetetlenné válnak. Egy egyszerűbb, fókuszáltabb kezdés szerencsésebb lett volna az új DC-univerzumnak.
David Corenswet remek választás Superman szerepére. Egyszerre sugárzik belőle az emberi sebezhetőség és a szuperhősi méltóság. Képes elhitetni velünk, hogy valóban egy jóindulatú idegen, aki őszintén hisz az emberekben, miközben Clark Kentként sem válik karikatúrává. Superman és Lois Lane között működik a kémia, kapcsolatuk természetesnek hat, és végre nem érződik kínosan erőltetettnek. Nicholas Hoult pedig hozza a gonosz Lex Luthor szerepét, egy karizmatikus főgonoszt, de néha már túltolja a high-tech kütyüket és a világuralmi terveket.
A vizualitás terén James Gunn nem fogta vissza magát. Épületek omlanak, városrészek pusztulnak el, a csúcspontnál pedig gyakorlatilag romhalmazzá válik Metropolisz. A harcjelenetek grandiózusak, de mégsem válnak átláthatatlanná, mindig követhető, ki kivel van és mi történik. A zene viszont már megosztóbb. A készítők gyakran visszanyúlnak az 1978-as Superman-film ikonikus dallamaihoz, csak újrakeverve. Mindez nosztalgikus hangulatot teremt, de egy új univerzum felépítésénél talán jobb lett volna bátrabb zenei irányt választani. A túl sok múltidézés kicsit visszarántja az alkotást a saját árnyékába.
A Superman egyik legnagyobb hibája a túlzsúfoltság. Annyi mellékszereplőt és narratív elemet próbál egyszerre mozgatni, hogy több figura pusztán zavaró háttérelemmé válik. Ilyen például Zöld Lámpás (Nathan Fillion), akinek jelenléte egyszerre zavarba ejtő és felesleges, mert sem a megjelenése, sem a karakter viselkedése nem illeszkedik igazán ebbe a világba. A parókaszerű haj és az erőltetett poénok inkább kizökkentenek, mintsem gazdagítanák az univerzumot. Krypto, a szuperkutya ehhez képest működőképesebb elem. A humora nem mindig ül, de legalább érdekes újdonság. Jó ötlet volt behozni Superman titkos antarktiszi búvóhelyét, ahol robotjai szolgálnak. Ezek a gépek talán a film legjobb humorforrásai, és sokszor felfrissítik a hangulatot két városi pusztítás között.
Nem rossz nyitány ez a James Gunn-féle új DCU-nak, de egyelőre még nagyon nehéz megjósolni, merre tart az egész. Bár bejelentettek már számos folytatást – köztük élőszereplős és animációs projekteket is –, de ez a film nem kínál elég erős alapot ahhoz, hogy valódi univerzumindítóként működjön. A Superman önmagában nézve korrekt alkotás. David Corenswet hiteles főhős, a látványvilág grandiózus és az aktuálpolitikai utalások is képesek dialógusba lépni a kortárs valósággal, bár néhol kissé szájbarágósan. A probléma az összhanggal van. A különálló elemek – karakterek, motívumok, cselekményszálak – működnek, de egységes narratívává nem tudnak összeállni.
Mátó Gábor