Szex mindhalálig – Kritika
A végső intimitás
A Szex mindhalálig című minisorozat alapötlete első hallásra provokatív és figyelemfelkeltő. Egy halálos beteg nő úgy dönt, hogy a házassága romjai és az elmúlás árnyéka között a szexualitáson keresztül fedezi fel újra önmagát. Mielőtt azonban bárki pikáns, erotikus alkotásra számítana, jobb már az elején eloszlatni ezt a képzetet. Jóval többről szól, mint testiségről. A rák elleni küzdelemről, a barátság erejéről és arról, hogyan lehet méltósággal élni a halál tudatában. A szex itt nem öncélú élvezet, hanem a szabadság és az önazonosság utolsó menedéke.
A történet középpontjában Molly Kochan (Michelle Williams) áll, aki tíz év házasság után ráébred, hogy az élete kiüresedett. Férje, Steve (Jay Duplass) egy öntelt újságíró, és a kapcsolatukat régóta mérgezi a múlt traumája. Mollyt gyerekként anyja barátja szexuálisan bántalmazta. Egy nap azonban mindent felülír egy diagnózis, az előrehaladott, áttétes mellrák. A hír hallatán Molly elhagyja férjét, és úgy dönt, a hátralévő idejét annak szenteli, hogy újra felfedezze a testét és a vágyait. Legjobb barátnője, Nikki Boyer (Jenny Slate) támogatja ebben, miközben maga is szembenéz azzal, mit jelent elveszíteni valakit, aki nélkül talán már nem tudja elképzelni az életét.
A minisorozat különlegessége, hogy igaz történet inspirálta: a Dying for Sex című podcast, amelyet maga Molly Kochan és barátnője, Nikki Boyer készítettek 2020-ban. A hangfelvételeken Molly őszintén beszél szexuális kísérleteiről, a rák elleni harcról és a halállal való megbékélésről, viszont a műsort csak a nő halála után publikálták. A sorozat ezt az anyagot adaptálja képi formába, miközben megőrzi az eredeti beszélgetések intimitását és hitelességét.
Egy ilyen adaptáció esetében könnyen elcsúszhatna a történet a szenzációhajhászás felé, de a sorozat két alkotója, Kim Rosenstock és Elizabeth Meriwether tudatosan kerülik ezt. A Szex mindhalálig sokkal inkább lélektani tanulmány, mintsem erotikus dráma, mert nem a testet, hanem az emberi törékenységet mutatja. Azt vizsgálja, hogyan válhat a test a megértés eszközévé, amikor már nem a túlélés, hanem az elfogadás a tét.
Michelle Williams újfent bizonyítja, miért tartozik generációja legkiválóbb színésznői közé. Alakításában Molly egyszerre bátor és sebezhető, nyitott az újdonságra, mégis mindvégig kíséri a félelem és a veszteségtudat. A játékában van egy, szinte dokumentarista természetesség, mert nem játszik rá a drámára, hanem hagyja, hogy a csendek, a gesztusok, illetve a szemek közötti rezdülések meséljenek. Megrázó és mélyen emberi alakítás.
Jenny Slate a barátnő, Nikki szerepében a sorozat másik lelke és könnyedsége. Az ő lazasága, humora és melegszívűsége ad ellenpontot a történet fájdalmának. A két nő közötti kapcsolat nem csupán barátság, hanem egyfajta spirituális társulás. Egymás tükrei, akik képesek kimondani a kimondhatatlant. A mellékszereplők közül pedig emlékezetes marad a névtelen szomszédot alakító Rob Delaney, aki érzékenyen támogatja a főszereplő útját, segítve neki a kiteljesedést a szexualitás terén.
Bár nem ez a sorozat központi témája, de az erotikus tartalom valamennyire meghatározó eleme Molly önfelfedező útjának. Az egyik epizódban például egy olyan férfival találkozik, aki kutyajelmezben, nyakörvvel és játékkal a szájában kéri, hogy vizeljen rá. A jelenet egyszerre abszurd, kényelmetlen és komikus. A szadomazo világát is érinti a történet, de néhány tökönrúgáson kívül sokra ne számítsunk.
A sorozat nyolc epizódból áll, ezek átlagosan 27 és 35 perc közöttiek. Ez a formátum ugyan könnyen fogyasztható, mégis néha a történet rovására megy. Mire igazán belemerülnénk egy-egy érzelmi szálba, már el is érünk a stáblistáig. Talán egy feszes, kétórás filmként még erősebben hatott volna ez az érzelmi ív, de így is magával ragadóan építkezik, különösen a későbbi epizódokban, ahol a halál közelsége és az elfogadás kerül előtérbe.
A Szex mindhalálig azok közé a ritka minisorozatok közé tartozik, amelyek nemcsak elmesélnek egy életet, hanem a nézőben is elindítanak valamit. Nem kínál megváltást, de segít szembenézni azzal, amit a legtöbben elhallgatnánk: az élet végessége ad értelmet mindannak, amit érzünk. A végére nemcsak Molly sorsát gyászoljuk, hanem a saját félelmeinkkel is szembesülünk. Megható, emberi és elgondolkodtató, az utóbbi évek egyik legőszintébb alkotása a halandóságról.
Mátó Gábor