Ted Mosby esete anyátokkal

Idén lesz húsz éve, hogy elindult az Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother), és ezzel kezdetét vette Ted Mosby (Josh Radnor) nagy párkeresése, amely kilenc évadon át tartott. A sorozat 2005-ben debütált, és gyorsan az évtized egyik meghatározó sitcomjává vált. Sokan a Jóbarátokhoz hasonlították – fiatal felnőttek New Yorkban, egy törzshely, szerelmek és barátságok –, de számomra az Így jártam anyátokkal sokkal több volt annál. A központi narratíva, az időkezeléssel való játék, az epizódokon átívelő kerettörténet akkoriban újdonságnak számított ebben a műfajban. Ráadásul a karakterek is közelebb álltak hozzám, a humor pedig egyszerre volt abszurd, nosztalgikus és szerethetően kicsavart.

Én 2008 környékén, középiskolásként találkoztam először a szériával. Egyik osztálytársam ajánlotta, és már az első pár rész után éreztem, hogy ez nem csak egy szokványos sitcom. Persze, akkoriban még nem ismertem a sitcom fogalmát. Ez a műfaj magyarra lefordítva szituációs komédiát jelent, és általában fix helyszíneken játszódó, nagyjából 20 perces epizódokból áll, visszatérő szereplőkkel és karakterek közti kapcsolatokkal. Az Így jártam anyátokkalban ez mind megvolt: a MacLaren's pub, a lakás, a szűk baráti kör, ugyanúgy, mint például a Jóbarátokban, de volt benne valami több. A sorozat narratív keretet kapott. A főszereplő Ted Mosby jövőbeli énje meséli el a gyerekeinek, hogyan találkozott az anyjukkal, így a történet nemcsak az aktuális poénokról, hanem egy hosszú, epizódokon és évadokon átívelő párkeresésről is szólt. Ez az idősíkkal való játék, a visszautalások, a spoilerekkel operáló narráció és az időbombaként működő motívumok – mint a sárga esernyő vagy a kecske – nemcsak viccesek, hanem kifejezetten izgalmasak is voltak. A humor is sokszínűbbnek tűnt a hasonló alkotásokhoz képest. Nemcsak beszólásokból és helyzetkomikumokból állt, hanem abszurd montázsokkal, paródiaszerű betétekkel és folyamatos önreflexióval tették a sorozatot igazán emlékezetessé.

Sokak kedvenc karaktere kétségkívül a nőcsábász Barney Stinson (Neil Patrick Harris) volt. A drámai belépők, az ikonikus szóviccek és a túlzó öltözködési kódja, azaz az öltöny minden élethelyzetre emlékezetessé tette őt, és valóban rengeteg vicces pillanat fűződik a nevéhez. Számomra azonban mindig is Ted Mosby volt a sorozat lelke. Talán mert ő sokkal közelebb állt hozzám: álmodozó, érzelmes, kicsit túlkomplikálja a dolgokat, de mindig hisz abban, hogy valahol ott van a nagy Ő. Idealista karakter, aki néha naivan, néha makacsul kapaszkodik a szerelem gondolatába, és ebben, azt hiszem, nagyon is lehetett vele azonosulni.

A sorozat humora rendkívül sokszínű volt, mégis jól megtartotta az egyensúlyt a harsány, látványos gegek és az apró, hétköznapi helyzetkomikum között. Volt itt minden: popkulturális utalások tömkelege, visszatérő poénok, kifigurázott videóklipek és reklámparódiák, sőt, időnként már szinte szürreális vizuális betétek is. Ugyanakkor a széria bája részben épp abban rejlett, hogy gyakran teljesen átlagos dolgok – egy rossz első randi, egy elrontott állásinterjú, egy váratlan bulihétvége – váltak viccessé, mert mindenki ismerte ezeket az élményeket. Robin Scherbatsky (Cobie Smulders) kanadai származásából eredő állandó ugratás is emlékezetes motívum volt, ami finoman, de következetesen építette a karakterek közti dinamizmust és a közösségi humort.

A sorozatot kétszer is végignéztem. Először még magyar szinkronnal, majd évekkel később eredeti nyelven is. Már elsőre is meglepett, milyen jól működött a magyar változat. A szóviccek nagy része meglepően frappáns volt magyarul is, és a szinkronhangok remekül illettek a karakterekhez. Különösen tetszett, hogy az idősebb Ted Mosby hangját is ugyanúgy Fesztbaum Béla adta, mint a fiatalabbét. Ez egységesebbé tette a narrációt, és közelebb hozta a történetmesélő én és a fiatal Ted közti kapcsolatot. Az eredeti verzióban az idősebb Tedet Bob Saget szólaltatta meg, ami szintén működött, de nekem a magyar változatban ez a választás következetesebbnek hatott. Emlékezetes volt Barney Stinson magyar hangja, Markovics Tamás is, akinek alakítása legalább annyira ikonikus, mint az eredeti. Amikor másodszorra néztem végig a sorozatot, már eredeti nyelven tettem. Először felirattal, később pedig felirat nélkül is. Az Így jártam anyátokkal nyelvezete viszonylag egyszerű, jól követhető, így nyelvtanulás szempontjából is ideális választásnak bizonyult. A szleng, a szófordulatok és a könnyed stílus rengeteget segített az angoltudásom fejlődésében.

Az Így jártam anyátokkal végül 2014-ben ért véget, kilenc évad után. Az utolsó néhány szezonban már erősen érződött, hogy a történetet túlnyújtották. Míg az első évadokban izgatottan vártuk, mikor ismeri meg Ted a későbbi feleségét, úgy a negyedik évadtól kezdve ez a szál egyre inkább háttérbe szorult. Helyette a többi szereplő magánélete, konfliktusai és párkapcsolatai kerültek előtérbe, ami ugyan hozott izgalmas epizódokat, de az eredeti koncepció fókusza elmosódott. Egy idő után már szinte senkit nem érdekelt igazán, hogy végül ki lesz Ted felesége. A nézők inkább a karakterekhez kötődtek, mintsem az eredeti narratívához. A záróévad sajnos ezt az ötlettelenséget tükrözte. Kapkodó, néhol összecsapott befejezést kaptunk, amit sok rajongó vitatott. Jó néhány évvel később, 2022-ben próbálkoztak a széria felélesztésével az Így jártam apátokkal című spin-offban, amelyben vendégszereplőként néhány ismerős arc is feltűnt, de nem tudta megközelíteni az eredeti sikerét, és végül hamar elkaszálták. Az Így jártam anyátokkal azonban maradandó élmény marad számomra. Egy olyan sorozat, amit még évek múlva is szívesen előveszek, mert nemcsak szórakoztatott, hanem valamiféle generációs lenyomatot is hagyott bennem.

Mátó Gábor