Ötperces szépirodalom

Reggel hat húszkor csörög az álom,
buszra rohan félálomban a lábom.
A szomszéd élvezkedik, a plafon zeng,
a lift megint a földszinten teng-leng.

Hajnalban háló hajlékban.

Eper, narancs, tutti frutti,

Lívia, a 21 éves budapesti egyetemista az Erzsébet téri szökőkútnál ült, kezében egy könyvvel, miközben a város esti nyüzsgése körülvette. A nyári levegőben utcazenészek dallamai keveredtek az emberek nevetésével és a külföldi turisták hangzavarával. Ekkor egy árnyék vetült rá. Amikor felnézett, egy mosolygós, barna szemű fiatal állt előtte.

Budapest, Magyarország
2060. szeptember 23.

A káposzta és a bejgli zuhanóbalettje

Mindig nyitott szemmel kell járni a világban. Sokszor hallottam már ezt eddigi életem során, de nem könnyű betartani. Álmosan, hazafelé tartva vonattal, a harmadik átszállás után már azt sem venném különösebben szemügyre, ha vonatrablók özönlenék el a kocsit.

Megvan az az érzés amikor egyedül koslatsz a hűvös, ködös téli utcán Budapesten? A vastag télikabátodban, kötött sapkádban, nyakvédődben vagy sáladban nagyon népszerűnek érzed magad. Szóval most egyedül vagy, de mégis menőnek tűnsz, mert teljesen sötétbe öltöztél. Olyannak érzed magad a sok ruhától, mint egy fekete színű Michelin baba.
Ha bárki...